A NetEye 200-tól a mesterséges intelligenciáig, avagy a modern megfigyelőrendszerek morális és etikai kérdései

Éppen 20 évvel ezelőtt, 1998-ban „találkoztam” életemben az első IP kamerával. Tekintettel arra, hogy akkor 2 éve jelent meg az első – a sokat emlegetett Axis NetEye 200 -as – így elmondhatom, hogy a kezdetektől van szerencsém nyomon követni ennek az iparágnak a fejlődését. Mivel úgy alakult, hogy ez a találkozás jelentős hatást gyakorolt az életemre – hiszen az IP videó került a munkám fókuszába – így mindig is élénken foglalkoztatott, hogy merre tart, hová fejlődik ez az iparág.

Laczkó GáborAspectis Kft.

Laczkó Gábor
Aspectis Kft.

Arra a fejlődésre, amit ez a lesajnált „rút kiskacsa” elindított, bátran ráaggathatunk olyan jelzőket, mint elképesztő, fantasztikus, hihetetlen, és még hosszasan sorolhatnánk, mégsem esnénk túlzásokba. Azt is bátran állíthatjuk, hogy mára ez a technológia olyan szintre fejlődött, ami alkalmas arra, hogy jelentős hatással legyen a mindennapi életünkre. És éppen ez az, ami az utóbbi időben elgondolkodásra késztetett azzal kapcsolatban, hogy nekünk, akik ebben a szakmában tevékenykedünk milyen morális, etikai felelősségünk van abban a tekintetben, hogy hogyan és mire használják fel ezeket a rendszereket. Az alábbi cikkben ezt szeretném részletesen kifejteni és gondolatébresztőnek, esetleg vitaindítónak is szánom gondolataimat.

Ha már megemlítettük az első IP kamerát, akkor tekintsük végig nagy vonalakban, hogy milyen lépésekben jutottunk el a mai csúcstechnológiás eszközeinkhez. Kezdetben a hagyományos videó rendszerek pártolói tényleg nem vették komolyan az új technológiát. Nem is csoda, hiszen ha elővesszük a NetEye 200-as adatlapját, abban olyan „fantasztikus” paramétereket találunk, mint a 352×288-as maximális felbontás, vagy az , miszerint ezt a képet kevesebb, mint egy másodperc alatt tudja produkálni a kamera. Összevetve ezt egy akkori – nem is csúcskategóriás – analóg kamera teljesítményével, tényleg megmosolyogtató volt. Ám az akkori fanyalgóknak hamarosan be kellett látniuk, hogy itt olyasmi született, ami gyökeresen fogja felfordítani a jól megszokott technológiákat. Az első években a fejlesztések így abba az irányba mentek elsősorban, hogy behozzák az analóg kamerákkal szembeni képminőséggel kapcsolatos lemaradásokat. Tekintettel arra, hogy a szabványok itt nem állták útját a fejlesztéseknek, így nemhogy behozták, de hamarosan le is hagyták analóg társaikat mind a felbontás, mind a képminőség egyéb paraméterei tekintetében. Ezt a teljesítményt az IP kamerák a 2000-es évek elejére el is érték. Ma a sok megapixeles, éjjel is színes képet produkáló kamerák érájában ez a feladat többszörösen kipipálhatónak tekinthető.

A kamerák önálló számítógépek – csúcson a képfeldolgozás

Témánk szempontjából sokkal nagyobb jelentőségűek azok a változások, amelyek abból fakadnak, hogy ezek a kamerák önálló számítógépek, annak minden jellemzőjével mind az eszközök hardverét, mind az azokon futó szoftvereket tekintve. Mivel a képfeldolgozás igen számításigényes művelet, így a kamerákban alkalmazott processzorok is rohamos fejlődésen mentek keresztül és hatalmas számítási kapacitások halmozódtak fel bennük. Ez pedig lehetőséget adott a fejlesztőknek arra, hogy ne csak a kiváló minőségű képek előállítására használják ezeket az erőforrásokat, hanem egyre magasabb szintű képfeldolgozó algoritmusokat építsenek a kamerákba. Ez a folyamat az utóbbi években felgyorsult és egyre inkább előtérbe került. Ma már azon a szinten tartunk, hogy egyre több esetben a felhasználókat nem is annyira a kamera által szolgáltatott kép, hanem a képfeldolgozásból nyert információ érdekli. Ettől viszont a laikusok számára szinte észrevétlenül a kamerák rendkívül sokoldalú szenzorokká váltak és a környezetüket egyre magasabb szinten képesek érzékelni és értelmezni. Észre kell vennünk, hogy itt bizony minőségi ugrás történt! Olyan fogalmakkal találkozunk ma már, ha egy kamera tulajdonságait akarjuk leírni, mint a rendszám- vagy arcfelismerés képessége, objektumkövetés, sőt egyre gyakrabban kerül elő a mesterséges intelligencia kifejezés is. Ha pedig egy komplett videó rendszert nézünk, akkor a kamerákból ma még hiányzó erőforrásokat a központi, szerver oldalon bőségesen pótolhatjuk és akkor már a Big Data technológia is felzárkózik az előbb említettek mellé.

Nagy felbontás, éjjellátó képesség, magas szintű képfeldolgozás, mesterséges intelligencia, Big Data, ezek olyan kombinációt alkotnak, amelyek kameráinkat, videó rendszereinket alkalmassá teszik arra is, hogy egyre magasabb szintű önálló döntéseket bízzunk rájuk. Nem kell hozzá nagyon nagy képzelőerő, hogy belássuk, mindez nemcsak rengeteg lehetőséget, de bizony nagyon nagy veszélyeket is magában hordoz. Éppen ma reggel olvastam egy hírt, amelyben az idén márciusban elhunyt Stephen Hawking posztumusz megjelenő utolsó könyvét – amely a „Rövid válaszok a nagy kérdésekre” címet viseli – ismertették. Ebben 10 olyan kérdésre próbál röviden válaszolni, melyeket gyakran tettek fel neki tudósi pályafutása során. Ezek közül az egyik így hangzik: Okosabb lesz a mesterséges intelligencia (AI) nálunk? „Egy megfelelő célok szolgálatába állított szuperokos AI rendkívül hasznos lesz, de ha a céljai eltérnek ettől, akkor nagy bajban leszünk.” Ez a gondolat tényleg röviden és tömören kifejezi azt, ami arra késztetett, hogy megírjam ezt a cikket.

Megfigyelés a diktatúra szolgálatában?

Nemrégiben több magyar médiában is lehetett olvasni azokról a Kínában megvalósított projektekről, amelyek jelentős részben támaszkodnak a videó rendszerekből érkező adatokra. Ezek között vannak olyanok, amelyek ténylegesen hasznosak és segítik a mindennapi életet, mint például az a forgalomirányító rendszer, amely Hangzhouban került megvalósításra. Jóval nagyobb publicitást kaptak azonban azok a projektek, amikor az állampolgárok totális megfigyelését kívánják megvalósítani. Ennek keretében egyfajta kreditrendszert vezettek be és az emberek viselkedésétől függően adják-veszik a pontokat, melyeket később az értékelésükre használnak fel. Akinek a kreditjei nagyon alacsony szintre kerülnek az ténylegesen hátrányba kerülhet az élet sok területén, például nem, vagy nehezen kap hitelt, sőt akár az álláskeresést is nagyon megnehezítheti. Ilyen rendszert vezettek be több kínai városban, például Chongqing-ben. Egy másik rendszer az iskolákban a diákok reakcióit figyeli, ami arra készteti őket, hogy állandóan összpontosítsák a figyelmüket. Mindez bizony egy olyan társadalom (rém)képét vetíti előre, ahol az állam totális kontrollt gyakorol az állampolgárai felett és már nem a szabad akaratuk irányítja cselekedeteiket. Nem tudom, hogy a kedves olvasók hogy vannak vele, de én személy szerint nem szeretnék ilyen társadalomban élni.

Ezzel pedig elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor el kell gondolkoznunk azon, hogy mi itt Magyarországon hogyan akarjuk felhasználni ezeket a rendszereket, hiszen a technológia nagy része számunkra is elérhető, illetve a közeljövőben biztosan elérhető lesz, efelől ne legyenek kétségeink. Bár a GDPR és a jogrendszerünk – jelenleg – a kínainál nagyobb védettséget jelent az állampolgárok számára, azonban a technológia fejlődésének és a jogalkotásnak a sebessége nem feltétlenül van szinkronban egymással, így könnyen előfordulhat, hogy a technológia megelőzi a jogalkotást és olyan rendszerek jelennek meg, amelyek lehetővé teszik az állampolgárok totális megfigyelését. Ez pedig az a pont, ahová véleményem szerint semmiképpen sem szabad eljutnunk. Mindezt tetézi még az a problémakör, amivel az utóbbi két évben mi is kiemelten foglalkozunk, nevezetesen a kiberbiztonság kérdése. Egy rosszul telepített, nem megfelelő eszközökből megvalósított rendszer nemhogy nem szolgálja a felhasználó biztonságát, de könnyen saját maga ellen fordulhat, akár úgy is, hogy tudomást sem szerez róla.

A szakma felelőssége

Úgy gondolom, hogy a szakmának – gyártók, forgalmazók, telepítők – morális és etikai felelőssége van abban, hogy tájékoztassa, felvilágosítsa a felhasználókat, a társadalmat arról, hogy mire képesek ezek a technológiák. Nem tekinthetünk pusztán pénzkereseti lehetőségként arra, hogy létrehozzunk ilyen rendszereket, hiszen mi is részesei vagyunk ennek a társadalomnak és bennünket is ugyanúgy érintenek az esetleges negatív hatások. Persze ez csak egy része egy ennél sokkal nagyobb képnek, mindannak, amit az AI jelent, de azért fontos része, mert az ember az őt körülvevő világot döntő részben (75-80%) a látásán keresztül érzékeli, így a képi információkat feldolgozó rendszerek is jelentős hányadot képviselnek a mesterséges intelligenciás fejlesztésekben. Visszatérve Stephen Hawking gondolatára, nincs sok időnk arra, hogy valóban a társadalmat előre vivő alkalmazásokra fordítsuk ezeket a rendszereket, vagy könnyen egy Orwell-i világban találhatjuk magunkat.

Válaszút elé érkeztünk, nagy kérdés, hogy a döntés a kezünkben van-e még?

Véleményem szerint a következő időszak biztonságtechnikával foglalkozó eseményein, rendezvényein, a biztonságtechnikával foglalkozó médiumokban célszerű lenne ezt a témát boncolgatni, vitatkozni, hogy ne a rossz irányban haladjunk tovább.

Laczkó Gábor
Aspectis Kft.

Kapcsolódó cikkek: