Arcfelismerés a hadviselésben? Arcfelismerést tesztelt az amerikai hadsereg

Coloradói diákokon tökéletesítette az Amerikai Egyesült Államok hadserege az arcfelismerési technológiáját, A tesztelésénél az iskola területén, de nyilvános helyeken helyeztek el kamerákat, és arra voltak kíváncsiak, hogy mennyire pontosan tudja azonosítani a rendszer az embereket. A teszt persze felvet azért adatvédelmi kérdéseket.

Forrás: UCCS

Forrás: UCCS

A hadsereg állítása szerint az adatokat nem tárolták, és az arcképeket nem is kötötték össze a nevekkel. Azt állítják, hogy csak arra terjedt ki a vizsgálat, hogy kiderüljön, felismer-e a rendszer arcvonásokat, jellemző jegyeket nagy távolságról, rossz fényviszonyok mellett, és akkor is, ha olyan helyre rakják, ahova jellemzően nem néznek az emberek, vagy eleve úgy közlekednek, hogy többségük a telefont bújja.

Nyilatkozatuk szerint az ilyen technika segíthet a hadseregnek, hogy például egy közeledő hajóról az algoritmus megmondja, hogy ellenséges csapatok vannak-e a fedélzeten. Szerintük a gyakorlat teljesen törvényes volt, és semmi olyan adatot nem tároltak, amik miatt az érintetteknek is tudni kellett volna, hogy éppen megfigyelik őket. Egyébként is csak évekkel később adták át elemzésre a felvételeket, amikor már valószínűleg lediplomáztak az emberek.

Forrás: index.hu

Kapcsolódó cikkek:

Hozzászólások