Az arcfelismerés korlátai – Gondban a brit rendőrség (is)

Akár az esetek 98 százalékában is tévedhet a rendőrségek által használt arcfelismerő technika. „ A ránk ömlő információtengerben hajlamosak vagyunk fejlettebbnek hinni a technológiákat annál, mint amire valóban képesek. Márpedig a biometriai azonosításnak vannak korlátai.”

Forrás: biztonsagportal.hu

Forrás: biztonsagportal.hu

A megállíthatatlannak tűnő fejlődés egyre jobbá tesz minden technológiát, és látszólag nincsen ez másként az arcfelismeréssel sem. Már három éve is arról írtunk, hogy rémisztően jók az arcfelismerő algoritmusok. Például a Facebook MI-je – a közösségi hálózat beszámolója szerint – akkor is kiváló eredményeket ért el, ha a “célszemély” arca szinte alig vagy egyáltalán nem látszik (mert maszkot visel, vagy a kamerának háttal áll).

2016 végén aztán arról számolhattunk be, hogy arcjegyekről megállapítható a bűnözésre való hajlam. Biometriai jegyek gépi tanulással való elemzése derítette ki, hogy bizonyos tulajdonságok alapján elég megbízhatóan eldönthető, kit csábít jobban az erő sötét oldala. A felsőajak görbülete, a szem belső sarkainak egymástól való távolsága és az orrhegy illetve a száj két sarka által bezárt szög paramétereinek ismerete alapján mondott ítéletet az arcfelismerő algoritmus.

Egy hónapja pedig kiderült, hogy az amerikai hadsereg MI-je a sötéttel is megbirkózik. Gépi tanulási technikával sikerült az emberi szemnek megszokott arcokat előállítani hőképből. Az éjszakai környezetben, hőkamerák használatával történő automatikus arcfelismerés az egyének pontos felismerésének előnyét kínálja a katonák számára. Emellett javíthatja az automatikus és az emberi azonosítási képességeket.

A briteknél nem működik zökkenőmentesen

Persze akadnak olyan beszámolók is, amelyek árnyalják az összképet. És itt most nem is feltétlenül egy-egy olyan kiragadott példára gondolunk, mint hogy nyomorult módon átverhető a Galaxy S8 íriszszkennere. Sokkal inkább arra, hogy a ránk ömlő információtengerben hajlamosak vagyunk fejlettebbnek hinni a technológiákat annál, mint amire valóban képesek. Márpedig a biometriai azonosításnak vannak korlátai.

Erre világított rá a brit főváros rendőrsége (Metropolitan Police), amikor közölte, hogy az általuk alkalmazott rendszer csapnivalóan teljesít. A különböző, arcokat ábrázoló képek összehasonlítása során 98 százalékos (!) volt a tévesztési arány. 104 riasztásból mindössze két esetben bizonyult igaznak a veszély felismerése. Az adatokat a The Independent szerezte meg a Nagy-Britanniában az információhoz való hozzáférés szabadságát biztosító törvényeknek köszönhetően.

De nem csak a szigetország fővárosában ilyen rossz a helyzet. Szintén a The Independent beszámolója alapján a South Wales Police rendőrei a rendszer bevezetése – 2017 júniusa – óta több mint 2400 alkalommal szembesültek téves azonosítással. Olvassuk a Guardian a tavaly júniusban, a Bajnokok Ligája cardiffi döntője kapcsán üzemelő technológia kudarcaihoz kapcsolódó írását:

Ezrével azonosította tévesen bűnözőként az embereket a walesi rendőrség arcfelismerő szoftvere

Tavaly júniusban, a Bajnokok Ligája cardiffi döntőjének alkalmából kezdte tesztelni a walesi rendőrség az új arcfelismerő rendszerét, amitől azt remélték, hogy segít majd kiszűrni a potenciális bajkeverőket a tömegből.

Hát, szűrni pont nem segített. A Guardian cikke szerint ugyan a rendőrök 2470 embert szűrtek ki a Juventus és a Real Madrid Cardiffba érkezett 170 ezer rajongója közül, de a rendőrség oldalán található adatok szerint a rendszer az esetek 92 százalékában tévesen azonosította az alanyokat. Magyarán, a 2470 potenciális bajkeverőből 2297 egyszerű focirajongó volt csupán.

“Egy arcfelismerő rendszer sem száz százalékos pontosságú” – ismerte be a walesi rendőrség a britekre jellemző visszafogottsággal értékelve a 8 százalékos sikerrátát. De azt is hozzátették, hogy a rendszer bevezetése óta már 450 embert vettek őrizetbe a segítségével – vagyis az elmúlt hónapokban is csupán negyedannyit, mint ahány embert bűnözőként azonosított a rendszer egyetlen júniusi napon 2017-ben.

“Az ilyen technikai nehézségek minden arcfelismerő rendszer sajátjai, vagyis a hibás azonosítás a jövőben is probléma lesz” – mondja a walesi rendőrség, amely szerint a Bajnokok Ligája döntője óta folyamatosan javul a rendszer hatékonysága. (Via The Guardian)

Forrás: 444.hu

Forrás: androgeek

Forrás: androgeek

Megint csak loholunk a technológia után

A lényeg tehát, hogy a diadaljelentések ellenére az Ausztráliában és Kínában is alkalmazott technológia jelenleg még nem érett a felhasználásra, közölte Paul Wiles, Nagy-Britannia kormánytól függetlenül tevékenykedő biometrikus biztosa. A helyzet azonban az, hogy az eljárás fejlesztése és alkalmazása jóval a jogi szabályozás előtt jár.

Wiles szerint éppen ezért az új biometriai azonosítási módszerek esetében égető szükség lenne a jogi keretek minél hamarabbi meghatározására. A szakértő a DNS- és ujjlenyomatazonosításnál már létező gyakorlatok kialakítását sürgeti.

Forrás: bitport.hu

Kapcsolódó cikkek:

Hozzászólások