Megszűnnek a Facebook arcfelismerő funkciói

Növekvő biztonsági kockázatokra hivatkozva megszűnnek a Facebook arcfelismerő funkciói, egyúttal pedig egymilliárd felhasználó ilyen típusú információit is törlik – jelentette be az új Facebook-anyacég, a Meta alelnöke kedden.

Forrás: theGeek

A cég szerint az arcfelismerő mechanizmusuk annak esik áldozatául, hogy egyre nagyobb figyelem (és veszély) veszi körül az ehhez hasonló szenzitív adatokat, és a technológiában fel kell mérni, mi jár kellő előnnyel a hátrányok ellenére is.

A Facebook arcfelismerője közel egy évtizede működik, legfőképpen abban segít, hogy a fényképeken gyorsabban tudjuk megjelölni ismerőseinket, akiket azonosít, és felkínálja profiljukat lehetőségként. Ennek a szoftvernek köszönhetően a Facebook rendelkezik a világ egyik legnagyobb digitális fotóadatbázisával.

Bár a cég csak a saját oldalán használta a technológiát és nem adott hozzáférést harmadik személyeknek a szoftverhez, a lépést a világszerte növekvő megfigyelés (mint például a kínai kormány által folytatott folytonos arcszkennelés), valamint a kérdés, hogy a Facebook mit kezdhet ilyen mennyiségű személyes információval, indokolttá tette.

Forrás: HVGtech

Hozzászólások