Ideje továbblépni…. – Tömeges biztonsági személyátvizsgálás a világjárvány utáni időszakban

2005-ben egy nappal a bejelentés után, hogy London lesz a 2012. évi olimpiai és paralimpiai játékok házigazdája, a robbantások figyelmeztető jelentőségűek voltak a világ számára.  Az öngyilkos merényletek többé nem valamilyen rajtunk kívülálló és távoli konfliktus részét képezték, hanem a nemzetközi terrorizmus „hétköznapi” taktikájává váltak.  Olyan biztonsági rendszereket kell (kellett) kifejleszteni, amelyek gyorsan, nagy létszámok valós idejű és precíz ellenőrzését teszik lehetővé.

Forrás: ZNZ Preventive Technologies

Forrás: ZNZ Preventive Technologies

Kezdettől fogva világos volt, hogy a terrortámadások módszerének drámai változására nem lehet elég radikális biztonsági válaszlépést tenni. Emiatt olyan rendszerekhez és megközelítésekhez nyúltunk, amelyek korábban már a légiközlekedésben beváltak.  Széles körben terjedt el a fémkereső kapuk, a kézi fémkeresők és a csomagröntgenek alkalmazása.  Bár ez a megközelítés azonnali választ jelentett, ugyanakkor nem várt következményekkel is járt.

Megnőtt a helyszínek előtt belépésre várakozók száma, a bejáratoknál tömegek alakultak ki, ami nem túl jó érzést kelt a résztvevőkben. A legsúlyosabb következmény azonban az lett, hogy a megnőtt sorok a merénylők számára vonzó tömeges célpontokká váltak. Az új biztonsági beruházások költségesek voltak, ugyanakkor lassították a beléptetést, szélsőséges esetben késve jutottak be az emberek. Végső soron nem ez a legjobb módszer a tömeges beléptetésre, de jobb híján ez az eljárás marad addig, amíg más megoldások alkalmazását nem dolgozza ki, vagy nem fogadja el szakma.

Mivel Európa a tömeges merényletek első új hullámát szenvedte 2015-ben, olyan új technológiák kezdtek megjelenni, amelyek kifejezetten a rendezvények helyszíneire belépő tömegek ellenőrzését szolgálják.  Néhány ilyen rendszer lehetővé teszi, hogy egy óra alatt több ezer ember automatikus és valós idejű ellenőrzését végezzék el anélkül, hogy az embereknek várniuk, vetkőzniük kellene, vagy táskáikat és felsőruházatukat le kellene tenniük.  Aktív és passzív milliméterhullámú testszkennerek széles körét fejlesztették ki robbanószerkezetek és fegyverek észlelésére.

Ezek az új rendszerek már nem csak fémet képesek észlelni, hanem alacsony fémtartalmú egyedi robbanóeszközöket és ömlesztett robbanóanyagokat is.  Gyakorlati megoldást kínálnak a tömeges rendezvények védelmére, amely kényelmes, de mégis biztonságos bejutást nyújtanak.

Ennek okán rohamosan nő ezek iránt a nagy teljesítményű ellenőrzési technológiák iránti igény.  Bár kezdetben ezt a növekedést veszélyeztette a koronavírus, a járvány valójában a változás katalizátorává válhat.  A legtöbb ember számára világos, hogy a hagyományos védelem nem elégséges egy olyan világban, ahol a rendkívül elterjedt fertőző betegség kockázata fenyeget bennünket.   A biztonsági ellenőrzés nagy teljesítményt, a sorban állás elkerülését biztosító, az emberek közötti érintkezést minimálisra csökkentő és a távolságtartást betartó megközelítése jelentős mértékben járul hozzá a koronavírussal és más világjárványokkal összefüggő egészségügyi kockázatok mérsékléséhez. 

Ha a rendezvények helyszíneit újranyitják, a hatóságokat meg kell győzni arról, hogy azok egészségügyi szempontból is biztonságosak.  A Nottinghami Egyetemnek és a Finn Nemzeti Egészségügyi és Jóléti Intézetnek a tömegközlekedés egészségügy kockázatait vizsgáló tanulmánya arra a következtetésre jutott, hogy éppen azok a biztonsági ellenőrzési pontok, amelyeket általában a rendezvények védelmére használnak, a legkockázatosabb területeknek tekinthetők a fertőző betegségek terjesztése esetében.  Ez a nagy kockázatú helyzet nem biztos, hogy elfogadható a hatóságok vagy a közönség számára. Emiatt változtatni kell a biztonsági beléptetés eszközein és protokollján.  

A biztonsági beléptetési és ellenőrző rendszerek jelentik számos projekt és rendezvény lelkét.   Gyakorlatilag nagyon nehéz elképzelni, hogy a világjárvány utáni időszak részét fogják képezni a hagyományos biztonsági beléptető rendszerek.  Azok a szervezők és vállalkozások, amelyek nem ismerik fel, hogy a biztonsági megoldásoknak az új eljárás részét kell képeznie, nagy valószínűséggel nem lesznek sikeresek; még ha a hatóságok engedélyezik is a megnyitásukat, mert a közönséget nehéz lesz meggyőzni, hogy tömegesen várakozzanak a biztonsági beléptetésre. 

A korszerű beléptetési és ellenőrző rendszerek automatikus, valós idejű és könnyen használható biztonsági megoldásokat kínálnak.  Olyan gyakorlati válaszlépést adnak, ami elrettentető a terrorista szervezeteknek, és egészségügyi szempontból is segítik a védekezést a közönség számára.  Lehetőséget kínálnak a működési költségek nagymértékű megtakarítására, ráadásul az emberek úgy juthatnak be a helyszínekre, hogy nem kell hosszú sorokban állniuk; ez pedig mindenki számára előnyös helyzet.  A legfontosabb azonban a jelenleg és talán a jövőben is, hogy a rendezvényszervezők az új milliméterhullámmal dolgozó testszkennerek révén a kezelni tudják az egészségügyi kockázatokat, meggyőzhetik a döntéshozókat, hogy meg tudják oldani a közbiztonsági kockázatokat, így azok engedélyezhetik a helyszínek megnyitását.  Ez talán egy vízválasztó időszak, mert a rendezvények biztonságáért felelős szakma a hagyományos biztonsági megközelítésektől kezd távolodni.  Máris számos vállalkozás építi be ezt az új generációs technológiát a világjárvány utáni időszakra tervezett működésébe.

Forrás: ZNZ Preventive Technologies

Forrás: ZNZ Preventive Technologies

Human Security Radar

Az Apstec Systems testszkennere, a Humany Security Radar (HSR), is erre a problémára kínálja személyátvizsgáló testszkennerét A HSR egy teljesen automatizált, valós-idejű jelzéseket adó tömegátvizsgáló megoldás, amely képes detektálni a robbanószereket és robbanóeszközöket, valamint a nagyobb méretű automata lőfegyvereket. Alkalmazásával a biztonsági ellenőrzés zónája jelentősen megnövelhető a fenyegetések korai azonosítása céljából.

Képességek:
  • Valós-idejű működés
  • Automatikus veszélyhelyzet felismerés
  • Több célpont egyidejű észlelése
  • Nagy áteresztőképesség
  • Nem sérti a privátszférát
  • Várakozók észlelése
  • Rejtett vagy látható működés
  • Könnyen integrálható a már meglévő biztonsági rendszerbe
  • Integrált képi nyomonkövetés támogatás
  • Nagy arányú valós észlelés, kis arányú téves riasztás
Alkalmazási területek:
  • Forgalmi csomópontok
  • Közterek
  • Reptéri indulási/érkezési csarnokok
  • Kritikus infrastruktúrák
  • Kormányzati épületek
  • Bevásárlóközpontok, irodaépületek
  • Pályaudvarok
  • Kikötők
  • Katonai/rendőrségi ellenőrző pontok
  • Múzeumok és kiállítóterek
  • Konferenciák, sportesemények

ZNZ Preventive Technologies
www.znz.hu

Kapcsolódó cikkek:

Hozzászólások