Covid ante portas


A járványhelyzet okán a reptéri biztonsági ellenőrzőpontokon is új protokoll szükséges.

A COVID-19 járvány gyökeresen megváltoztatta, vagyis inkább felforgatta a mindennapjaink rutinját. Viharos gyorsasággal cserélődtek le a régóta bevett szokásaink és elvárásaink, ami a turizmusban, legfőképp a légiközlekedésben érezteti igazán a hatását. A határok újra nyitását követően a légitársaságok csökkentett módban tudnak csak üzemelni, ami főleg az utazók biztonságérzetének – pontosabban inkább hiányának – tudható be. A hirtelen kialakult helyzetben új biztonsági megoldásokra és gyors válaszokra van szükség a reptereken is. A Smith Detection javaslatait olvashatjuk.

A repülőterek forgalma drasztikusan, esetenként 90-95%-al esett vissza a világjárvány kialakulása óta. Az új helyzethez való alkalmazkodás elengedhetetlen az utasok átvizsgálásánál is, ahol nem csak az eddigi fenyegetéseket kell kiszűrni, hanem már a lehetséges betegeket, vagy fertőzötteket. Mindemellett kiemelt figyelmet kell fordítani arra is, hogy az utasok kellő távolságban egymástól, a lehető leghigiénikusabb környezetben legyenek átvizsgálva úgy, hogy a hatékonyságból és a biztonság szintjéből egy jottányit sem lehet engedni. A Smiths Detection folyamatos konzultál a nemzetközi repülőterek átvizsgálásért felelős vezetőivel, hogy közösen megtalálják a legjobb módszereket és eszközöket az utasforgalom biztonságos kezeléséhez a közegészségügyi kockázatok minimalizálásával.

Az ICAO, azaz Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (International Civil Aviation Organisation) ajánlásokat fogalmazott meg arról, hogyan alkalmazkodhatnak a repülőterek a COVID-19 okozta speciális körülményekhez. Ezek az irányelvek a légi utasforgalom több szintjét érintik: ötvözik a hétköznapi védekezés módszereit, mint a maszkviselés, vagy szigorúbb higiéniai előírások, valamint a komplexebb, speciálisan a repülésbiztonságra vonatkozó megoldásokat. A Smiths Detection üdvözöli ezeket az ajánlásokat és remélhetőleg az üzemeltetők világszerte alkalmazni fogják annak érdekében, hogy a repülőterek egységesen tudjanak fellépni a járványok elleni védekezésben. Bár jelenleg még mindig nagyon kevés a repülőjárat, a forgalom idővel bizonyára növekedni fog. Emiatt különösen fontos, hogy repülőterek felkészülten tudják indítani és fogadni az utasokat. A biztonsági csomagátvilágító berendezések vezető gyártójaként a Smiths Detection az ICAO ajánlások utasellenőrző pontokra vonatkozó passzusaira kínál megoldásokat.

A Smith Detection utasellenőrző pontokra vonatkozó javaslatai

ICAO ajánlás 1.: Az átvizsgáló személyzetnek és a kezelőknek a lehető legnagyobb fizikai távolságot kell tartaniuk vagy megfelelő védőfelszerelést kell viselniük.

Számos fizikai korlátozó módszerrel elérhető az emberek közötti távolságtartás az ellenőrzési ponton. Az alacsony hamis riasztási arányú átvizsgáló rendszerek pedig a személy és csomagátvizsgálásnál egyaránt csökkentik az újbóli ellenőrzések számát.

Gyorsabb csomagellenőrzés computertomográfiás csomagröntgennel

A HI-SCAN 6040 CTiX az egyik legalacsonyabb téves riasztási arányú kiscsomagvizsgáló röntgenberendezés jelenleg a piacon. Számítógépes tomográfián (CT) alapuló kézipoggyászátvizsgálás technológia további előnye, hogy lehetővé teszi az utasok számára, hogy a folyadékot és az elektronikai cikkeket a táskájukban hagyják. Ez csökkenti a felhasznált tálcák számát és gyorsítja az utasforgalmat, mivel kevesebb időre van szükség az átvizsgálásra való felkészülésre. A CTiX kiváló képminősége teszi lehetővé a veszélyes tárgyak gyors azonosítását, a hatékony riasztást, ezáltal pedig a kontaktusszámok csökkentését.

A CT technológiás röntgenek nagy felbontású képei segítségével az elemzők megbízható és gyors döntést hoznak, így az utasforgalom nem torlódik fel.

A CT technológiás röntgenek nagy felbontású képei segítségével az elemzők megbízható és gyors döntést hoznak, így az utasforgalom nem torlódik fel.

Milliméterhullámú testszkennerrel a személyátvizsgálás megfelelő távolságban megbízhatóan történik

A Smiths Detection milliméter hullámú testszkennere, az EQO, minimalizálja a szükséges fizikai átvizsgálásokat azáltal, hogy a berendezés konkrétan meghatározza a kérdéses területet, ahol a gép riasztása miatt át kell vizsgálni az utast. Így megspórolható a tetőtől talpig történő átvizsgálás, csökken a kontaktusszám. Az EQO további előnye, hogy nyitott elrendezésével tartható a szükséges távolság a személyek között. Az EQO alacsony hamis riasztási aránya szintén csökkenti a szükséges ellenőrzések számát, így tovább csökken a biztonsági személyzet és az utasok közötti személyes kontaktus.

Smiths Detection testszkenner alacsony téves riasztási arányával minimalizálja a kontaktusok számát

Smiths Detection testszkenner alacsony téves riasztási arányával minimalizálja a kontaktusok számát

Kevesebb személyzet az ellenőrzőpontokon, a képelemzők máshol dolgoznak

A távoli képelemzéssel megoldható, hogy a röntgenképeket vizsgáló személyzet az átvizsgálástól teljesen elkülönített helyen végezze a munkáját. Így az elemzők nyugodt és biztonságos környezetben dolgozhatnak az ellenőrzési ponttól távol, gyors és pontos döntéseket hozhatnak. A megoldással sokkal kevesebb potenciális emberi kontaktus jön létre, ami biztonságosabbá teszi a folyamatot a személyzet és az utasok számára egyaránt.

Az elemzők távoli elhelyezése mellett a Smiths Detection Checkpoint Evoplus is emeli az üzemeltetés hatékonyságát. A hálózatba kötött ellenőrzősávokból érkező képek egy központi elemzőcsoporthoz kerülnek. A képelemzési sebesség azáltal javul, hogy a frissen beérkezett kép mindig olyan elemzőhöz kerül, aki éppen végzett az előzővel, így a gyanús, hosszabb vizsgálati időt igénylő táska tulajdonosa nem tartja fel a sort és nem keletkezik zsúfoltság. A gyanúsnak talált csomag elemzése miatt nem kell leállítani a szalagot, az utasok haladhatnak tovább és fenntartható a tálcák egyenletes mozgása. Így elkerülhető a torlódás az átvizsgálás során.

ICAO-ajánlás 2: A gyakran használt és érintésnek kitett felületeket és eszközöket rendszeresen kell takarítani és körültekintően kell fertőtleníteni, beleértve a biztonsági ellenőrzési ponton lévő tálcákat és a poggyászterületeket is.

UV fénnyel fertőtlenített csomagtálcák

A Smith Detection ennek az ajánlásnak megfelelő forradalmi eszközt fejlesztett: az ultraviola-C (UV-C) fénnyel a csomagtálcákat fertőtlenítő rendszert.

A biztonsági ellenőrzésnél, a jelenlegi előírásoknak megfelelően, külön tálcákba kell pakolni a csomagvizsgálat előtt a táskákat, kabátokat, cipőket, esetenként az elektronikai eszközöket is. Ezeket a tálcákat egy nap alatt rengetegen megérintik, ami már önmagában is aggályos közegészségügyi szempontból, de a jelenlegi agresszívan fertőző vírus esetében még inkább.

Ultraviola fénnyel fertőtlenítő csomagtálca-visszahordó rendszer

Ultraviola fénnyel fertőtlenítő csomagtálca-visszahordó rendszer

Az ultraibolya fertőtlenítő hatását több mint száz éve alkalmazzák az egészségügyben, az élelmiszeriparban és számos más olyan területen, ahol elengedhetetlen a fertőtlenítés. A rövid hullámhosszú UV-C fény a nem kívánt mikroorganizmusokat másodpercek alatt inaktívvá teszi. Mostantól a repülőtereken is elérhető ez a módszer. A fertőtlenítő rendszer gond nélkül integrálható a biztonsági ellenőrzőpontok bármilyen automatikus tálca-visszahordó rendszerébe anélkül, hogy csökkenne a tálcák visszaérkezési sebessége, vagy hosszabb sorok alakulnának ki. Ez a rendszer önállóan, mobil változatban is elérhető, így az ellenőrzőponttól függetlenül is lehet használni. Az UV-s fertőtlenítés jó alternatívát kínál a manuális tisztítással szemben, mert nem kell emberi erőforrást alkalmazni, és folyamatosan vegyszereket beszerezni.

Az ICAO ajánlásaira kínált technológiai megoldásokkal nem csak az utasok biztonságérzete állhat helyre, hanem később csökkenthető a világjárványok kialakulásának esélye is. Bár ezek az ajánlások kifejezetten a repülőterek működtetésére vonatkoznak, az átvizsgáló-ellenőrzőpontokra vonatkozó javaslatok más ágazatokban is segíthetik a védekezést.

Forrás: ZNZ Biztonságtechnika Kft
www.znz.hu

Hozzászólások