Ügyfél-közelben – Bolthálózatot nyit a MASCO Kft

A MASCO Kft. dinamikus tempóban fejleszti kereskedelmi tevékenységét. A jól látható cél az ügyfélkör mind korszerűbb, gyorsabb, dinamikusabb kiszolgálása. A napokban nyitották új üzleteiket Pesten a fővárosi agglomerációban és vidéken.

A Cég 2017-ben költözött mostani korszerű, modern és immár saját tulajdonú cégközpontjába, ahol egy nagy méretű raktáráruház is kialakításra került. A raktári készletek jelentős többségét áttekinthető, bevásárló kocsikkal is körbejárható formában magában a boltban helyezték el.

Juhos Nándor tulajdonos ügyvezetőt idézve „A célunk kettős volt egyrészt azzal, hogy a vevő látja, a készleteket mutatni tudjuk, hogy a nagyobb volumenű megrendeléseket is teljesíteni tudjuk másrészt akár promt is, azaz gyorsabban tudunk a vevői igények elé menni” Az idő, tapasztalva a cég gyors ütemű fejlődését, láthatóan őt igazolta.

A fent jelzett gondolat „gyorsabban a vevői igények felé” ugyanakkor már előre is vetítette a további fejlesztés irányait. A kínálattal, a szolgáltatásokkal, a központ mellett el kell jutni vidékre is. Az igaz ugyan, hogy a roadshow programok valóban partner – közelbe hozzák az újdonságokat, de a napi munka gyakorlata immár szükségessé teszi egy országos bolthálózat kialakítását is.

A „helyben a szolgáltató” vitathatatlan előnyei persze közismertek: helyi rendelés átvételi lehetőség, szerviz szolgáltatások (üzlet-központ-javítás vissza üzlet), tanácsadás, személyes tárgyalási lehetőségek, kontaktusok.

A program első lépéseként nyíló MASCO üzletek címe és elérhetősége:

Debrecen
4027 Debrecen Ibolya utca 2.
+36 70 529 0608
debrecen@masco.hu

masco-debrecen

Budapest
1186 Budapest, Sina Simon sétány 30.
+36 70 529 0621
del-pest@masco.hu

masco-del-pest

Érd
2030 Érd, Balatoni út 6.
+36 70 529 0619
erd@masco.hu

masco-erd

Szeged
6728 Szeged, Budapesti út 2.
+36 70 508 0710
szeged@masco.hu

Győr
9024 Győr, Nádas Ernő utca 26.
+36 70 506 7967
gyor@masco.hu

Pécs
7630 Pécs, Zsolnay Vilmos út 53.
+36 70 511 5302
pecs@masco.hu

Nyitva tartás

Munkanapokon 8 – 17 óra között.

Minden helyszínen figyelembe vették a főútvonal közelség, a parkolási lehetőség szempontjait is.

További információk: www.masco.hu

Kapcsolódó cikkek: