De Ja Vu érzésem van, hiszen pár évvel ezelőtt, kísértetiesen hasonló történet játszódott le. Akkor a főként szórakoztató elektronikai termékeket gyártó Samsung Electronics CCTV részlegét vásárolta fel a leginkább ipari eszközöket gyártó Samsung Techwin. Idén április elejétől pedig az új név Hanwha Techwin Europe.
Természetesen rögtön elindultak a városi legendák, a suttogások, a jó- és rosszindulatú pletykák. Hogy ezzel a Samsung CCTV-nek gyakorlatilag vége. Majd a két termékkör (a régi Techwin, és az A1 technológia) előnyeinek fúziójából elkezdődött a Samsung szárnyalása. Megjelent a WiseNet sorozat, ami mára a technológia logójává vált. Ezt a technológiát találjuk minden Samsung eszközben, a WiseNet különbözteti meg a Samsungot összes vetélytársától, neki köszönhető a termékkör tudása, minősége, fejlődése. Higgyék el, ez így történt, mi magunk hivatalos gyári forgalmazóként jól ráláttunk az egész folyamatra.

Samsung mint márkanév: előnyök-hátrányok
A Samsung, mint márkanév igen sok céget, cégcsoportot foglal magában. Kevesen tudják, hogy létezik Samsung gyártmányú gépkocsi is, termékei jelen vannak a hadiiparban, az automatizálásban, és még ki tudja hány olyan helyen, ahol nem is gondolnánk. Ezt a világ által jól ismert nevet használni sok előnyt jelent, ami olyan egyértelmű, hogy felsorolni sem érdemes. Arra azonban kevesen gondolnak, hogy egy ilyen konglomerátum tagjának lenni hátrányokkal is jár. A Samsung CCTV részlege csak egy kisebb részt képviselt a teljes portfólióból, a teljes árbevétel arányában. Egy ilyen „kis” üzletág lényegesen kevesebb figyelmet kap a többinél, alacsonyabb a költségvetése, a fejlesztésre szánt összeg, a humán erőforrás, hogy csak néhány kiragadott példát említsek. Ékes példa erre, hogy a kelet-közép Európai üzletágat a gyártó részéről ebben az időszakban egy kereskedelmi, és egy műszaki kolléga képviselte.
Hanwha cél: piacvezető pozíció a CCTV iparban
Minden relatív. Ami az egyiknek (Samsung) érdektelen, az másnak (Hanwha) stratégiai cél. Ebben az időszakban találkozott a két befektető óriás vezetője, és megállapodást kötöttek, a Samsung Techwin, Hanwha által történő megvásárlásáról. Ez több mint egy éve történt meg. A Hanwha kiemelt célja, hogy a világ vezető CCTV gyártójává váljon. A céget az USA-ban jobban, Európában sajnos kevésbé ismerik, méltatlanul kevéssé.
Az 1952-ben alapított Hanwha cég(csoport) benne van a Fortune Global 500-as listájában, Korea 9. legnagyobb üzleti csoportja, 52 helyi, és 146 globális fiókkal. A biztonságtechnikán kívül foglalkozik pl. motorokkal, és energia visszanyerő eszközökkel, félvezetőgyártással, katonai védelmi eszközökkel, pénzügyi befektetésekkel, szolgáltatásokkal, és még sorolhatnám. A vállalatcsoport fejlődése töretlen, értéke 2015-re megközelítette a 100 milliárd USD-t.
Legújabb stratégiai célja vezető CCTV gyártóvá válni, ennek a folyamatnak első lépése volt a Samsung Techwin teljes körű felvásárlása (infrastruktúrával, humán erőforrásokkal együtt kompletten), ezen belül a munkafolyamatok optimalizálása. Ez általában a leépítés szinonimája szokott lenni, de nem ebben az esetben. Az elmúlt évben rengeteg új pozícióba vett fel kollégákat, feltöltötte az Angliai raktárakat, gőzerővel látott neki a fejlesztéseknek, és eközben biztosította mindehhez a szükséges pénzügyi forrásokat. Jelenleg több mint 4400 dolgozót alkalmaz. Akinek több imponáló (ámbár száraz) adatra van szüksége, annak javaslom, látogassa meg a www.hanwhatechwin.com oldalt.
Hanwha Techwin? Jézusom! Látom, most megijedt a kedves olvasó: Mi lesz így a jól bejáratott, mindenki által ismert Samsung névvel? Megnyugtatásként közlöm, hogy a szerződés értelmében a Samsung logó még jó ideig ott lesz minden olyan Techwin eszközön, amiben a WiseNet technológia hasít.
Új AHD termékcsalád
További jó hír, hogy heteken belül piacra kerül az új nagyfelbontású analóg (AHD) termékcsalád, a WiseNet-től már rég megszokott minőséggel, tudással, mindemellett igen kedvező áron. Hamarosan publikussá válnak az elmúlt (már Hanwhás) év új fejlesztései, melyek úgy vélem meg fognak nyugtatni minden kételkedőt. A Samsung által útnak indított WiseNet technológia jelen van, a Hanwhánál is folyamatosan fejlődik, hogy egyre jobban szolgálhassa a modern piac változó igényeit.
Szerző: Kovách Attila kereskedelmi igazgató Modern Alarm Kft.
Kapcsolódó cikkek:










