Egy gigaprojekt „ától cettig” – Autonóm napelemparkok (PV erőművek) vagyonvédelme V. rész

Sokan és sok helyen próbálták már elmagyarázni, hogy hogyan is kell tökéletesen levezényelni egy projektet. Ennek megvan a szakirodalma, valamint számtalan intézményben, iskolában tanítják azokat a lépéseket, amelyeket meghatározott sorrendben elvégezve egy adott feladat menedzselése lehetségessé válik, sőt, mi több, még sikeres is lesz. Természetesen ennek a tudásnak és ezen elméleteknek megvan a maga helye, illetve távol álljon tőlünk hasznosságuk és relevanciájuk vitatása, azonban azt el kell ismerni, hogy vannak olyan helyzetek, melyekre semmilyen könyv nem készítheti fel az embert.

Kivitelezési „kisokos” praktikus tanácsokkal

Kedves Olvasónk! Engedje meg, hogy ismét, kissé kitekintve a szárazabb műszaki terminus technikusokból inkább metaforikusabb irányba kanyarodva kijelentsük: a projektek kivitelezési része önmagában egy labirintus, ebben a labirintusban pedig elveszünk akkor is, ha nem rajzoltunk előtte térképet, de akkor is, ha az elkészített térképünk rossz, így a hamis magabiztosság miatt még jobban eltévedhetünk.

Mivel hatvan darab, erőművi környezetként kezelendő napelemparkról volt szó az ország teljes területén szétszórva, különböző környezeti, domborzati és időjárási viszonyokkal, a kivitelezés folyamata alatt annyi érdekes helyzet, probléma merült fel, vagy éppen annyi említésre méltó anekdota képződött, hogy sajnos be kell látnunk: jelen írásunk keretei egyszerűen nem teszik lehetővé minden ilyen történet elmesélését. A következőkben megpróbálunk néhány érdekes általánosságot, illetve tanulságos, esetleg humoros esetet olvasóink elé tárni úgy, hogy használható, vagy új információ is kerüljön a szűrésbe.

Aki gyakran dolgozik kültéren, akár építésvezetőként, kivitelezések irányítójaként, vagy szakkivitelezőként, telepítőként, az az évek tapasztalatai okán pontosan tudja, hogy mik azok az elengedhetetlen eszközök, amelyek a reggeli induláskor már az autóba kell, hogy legyenek készítve, így őket már ritkán éri meglepetés. Az alábbi „kisokossal” inkább a kevesebb tapasztalattal rendelkező, esetleg fiatalabb mérnök vagy technikus kollégáknak szeretnénk segítséget nyújtani, akik életük első nagyobb volumenű kültéri kivitelezési projektjére készülnek, esetleg hosszú, irodában töltött évek után először kerülnek ki a „természetbe”. Egy építkezésen könnyű dolga van az embernek, hiszen, ha valamit esetleg otthon felejtett, a körülötte tevékenykedő egyéb szakági kollégák gyakran segítenek, ha pedig az időjárás zorddá válik, mindig van hova futni, vagy éppen meg lehet pihenni az árnyékban. Sajnos egy napelempark esetében ez már nem ilyen egyszerű, hiszen általában a városok határain, rosszabb esetben a „civilizációtól” távol eső helyeken vagyunk, ahol a legtöbb esetben csak saját magunkra számíthatunk.

Kép forrása:  Kenesei Kristóf

Kép forrása: Kenesei Kristóf

Az első és legfontosabb az ismert munkavédelmi szabályok mellett az egészségügyi szabályok betartása ilyenkor (főleg nyáron), ezért mindig legyen nálunk legalább 8-10 liter víz. Egy melegebb nyári munkanapon ez egyébként el is tud fogyni, de ne feledjük, hogy egy infrastruktúrától távol eső helyen egy egyszerű kézmosás sem olyan egyszerű, mint gondolnánk. Télen-nyáron fontos a megfelelő faktorú napvédő krémek használata és a fejet eltakaró sapka, kalap vagy hasonló viselése, mert sajnos egy 3-5 napra beütemezett feladatnál nagyon rosszul tud jönni, ha az első nap 1-2 kolléga napszúrást kap. Ezek triviális példáknak tűnnek, de sajnos a tapasztalat szülte a fenti mondatokat is. Miért nem pihent a kolléga meg az árnyékban? – kérdezhetnénk jogosan. Ennek a kérdésnek a megválaszolására talán alkalmasak lehetnek a cikkünkhöz mellékelt – egy különleges kialakítású napelem parkot ábrázoló – képek, ahol láthatjuk, hogy a panelek magassága körülbelül 40 cm a földtől.

Kép forrása:  Kenesei Kristóf

Kép forrása: Kenesei Kristóf

Egy ilyen terepen lehetetlen az árnyékban megpihenni, mert az nincs, az autók pedig kora délelőttre pokoli katlanná változnak. Itt érdemes megjegyezni, hogy a fentebb említett 8-10 liter víz tárolására érdemes akár akkumulátoros hűtőládát is igénybe venni, mert ilyen körülmények között sajnos igen hamar ihatatlan hőmérsékletűvé válik a folyadék, ami egy átdolgozott nap után nagy csalódás lehet (ebben az esetben szintén a keserű tapasztalat ihlette javaslatainkat). Egészségünk védelméhez szintén hozzátartozik az öltözékünk. A nyilvánvaló és mindenki számára kötelező érvényű munkavédelmi szabályok betartása mellett figyeljünk a réteges öltözködésre, valamint a pótruházat rendelkezésre állására is. Igazán kellemetlen dolog reggel 9 körül térdig merülni a sárba, majd további 6-7 órát „cuppogni” az átázott munkavédelmi bakancsban.

Kép forrása:  Kenesei Kristóf

Kép forrása: Kenesei Kristóf

Ez egyrészt a komfortérzetünket – de sajnos a munkavégzés ütemét is – jelentősen csökkenti, valamint igen kellemetlen sérüléseket tud okozni a lábaknak, ami a hét további részében sem növeli majd meg a munkakedvünket és hatékonyságunkat. Mindig számoljunk azzal, hogy „bármi megtörténhet”, tehát 8 óra alatt készülnünk kell minimum kettő viharra, erős szélre, és köztük pedig 2-3 órás közel 40 fokos hőségre (ezek sem fantázia szülte időjárási viszontagságok). Télen természetesen más a helyzet, de azt kijelenthetjük, hogy az öltözködés szempontjából minden évszak tartogat kihívásokat. Az ember hajlamos nyáron örülni a melegnek és figyelmen kívül hagyni a fent leírtakat, de ne legyünk ennyire optimisták, egy pótcipő és egy viharkabát minimum elfér az autóban.

Vannak egyéb technológiai eszközök, melyek jelentősen megkönnyíthetik munkánkat a természet lágynak egyáltalán nem nevezhető ölén. Azt hiszem, nem kell bemutatnunk az egyszerű autós feszültség átalakítókat, más néven invertereket. Egy ilyen jószág „életeket menthet” a terepen, mert egy lemerült laptop sajnos sok bosszúságot tud okozni. Ez különösen akkor tud elszomorító helyzet lenni, amikor a betáplálás tőlünk mintegy 30 cm-re található egy elzárt szekrényben, melynek kulcsa 300 km-re van tőlünk. Itt jegyezzük meg, hogy az újabb típusú laptopoknál már előfordul USB C típusú töltőcsatlakozó opció is, ez esetben egy nagyobb teljesítményű power bank is elég lehet (egyébként az említett eszköz is hasznos, hiszen egy lemerült telefon is sok problémát tud okozni, bár ezeket a kocsiban fel tudjuk tölteni).

A következő – és egyben sajnos terjedelmünk szűkössége miatt utolsó – eszközcsoportot azoknak, akik rendszeresen dolgoznak finommechanikai mozgásokat és megoldásokat igénylő szakterületen, például optikával, biztosan nem kell bemutatni. Ez az úgy nevezett „kemping szett”, azaz a kisasztal, kisszék, esetleg napernyő, melyeket leginkább a horgász, vagy szabadidős boltok polcairól ismerhetünk.

Kép forrása:  Kenesei Kristóf

Kép forrása: Kenesei Kristóf

Ez talán furcsának hangzik azok számára, akik nem álltak még túl sokat egy laptoppal a kezükben tűző napon programozva, azonban tapasztalataink szerint egy ilyen munkanap után az első út (vagy még hazaféle menet az utolsó) a fentebb említett boltokba vezet és beszerzésre kerül az említett kisszék és kisasztal. Ezeket kombinálva például egy napernyővel, vagy esetünkben a nagyobb napelem panelek alá „elbújva” már sokkal elviselhetőbbé, egészségesebbé, ezáltal hatékonyabbá és gyorsabbá is válik a munkavégzés, ami mindenkinek jól felfogott érdeke. Nem szorosan kapcsolódik ide, de ha esetleg éppen egy nagyobb projekt előtt laptopvásárlásban gondolkodunk, fontoljuk meg a tükröződés-mentes kivitelek beszerzését, hiszen jóllehet, árban a magasabb kategóriát képviselik ezek a gépek, ellenben a munkavégzést hihetetlen módon megkönnyítik egy fénytelített környezetben, és sok bosszúságtól kímélnek meg minket, ez által ismét időt és természetesen hosszú távon pénzt is megtakarítva.

Mint ahogy említettük, ezalatt a „gigaprojekt” alatt annyi élményt és elmesélésre méltó tapasztalatot gyűjtöttünk, hogy ezek megosztására talán csak egy könyv lenne alkalmas, de erre egyenlőre nem vállalkozunk. Cikksorozatunk végéhez közelítve, még egy témát szeretnénk megosztani a Kedves Olvasónkkal, ez pedig a projekt zárása, s ebből következően egy kis kitekintés a jövőre, ahogy azt mi mi látjuk. Várjuk a következő részben, mindamellett javasoljuk a lenti linkeken átolvasni a projektet bemutató eddigi cikkeinket.

Kenesei Kristóf
projektvezető mérnök
ERANDO Kft.
www.erando.hu

erando_logo_final_13_szines_margo_nelkul

Kapcsolódó cikkek: