Objektumok külső gyűrűje védelmének megszervezése

Az épületek, létesítmények (objektumok) biztonságát tulajdonosaik, üzemeltetőik általában az objektum határaitól szokták kialakítani. Nem számolva azzal a ténnyel, hogy az objektumok határain kívül elvégzett megelőző (preventív) intézkedések nagyságrendekkel megnövelik a biztonságot.

A hagyományos biztonságtechnikai berendezések helyett – amelyek elcsúfíthatják a környezetet – a célszerűen tervezett és kialakított megoldásokkal dekoratív, és a hozzá nem értők számára szinte láthatatlan védműveket lehet kiépíteni – hangzott el Szabó Lajos előadásában az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karán rendezett biztonságtechnikai szimpóziumon, az előadó az egyetem óraadó tanáraként a Biztonságszervezés alapjai című kurzust vezeti. – Ezzel jelentősen csökkenthető a terrorfenyegetettség, a vagyonvédelmi kockázat vagy akár az esetleges megfigyelés, lehallgatás lehetősége is.

Az objektum fogalma
A rendészettudományi szószedet szerint a latin obiectum szó jelentése: tárgy, építmény, valami létező dolog. Mivel szinte bármi létezőre alkalmazható a fogalom, eléggé kiterjedten értelmezhetjük és alkalmazhatjuk. Így tehát valamely tárgy, dolog, épület, műtárgy, létesítmény, ezek csoportja és a hozzájuk tartozó körülhatárolt, bekerített, vagy bekerítetlen terület, beleértve az ott elhelyezett vagyontárgyakat, továbbá az ott folyó tevékenységet.

Objektumvédelemnek nevezzük mindazon mechanikai, technikai eszközöket, valamint az ezeket felügyelő élőerő bevonásával létrehozott rendszereket, amelyekben ezen elemeket intézkedésrendszerbe szervezve, az őrzött objektum fizikai integritása, illetve felügyelete érdekében alakítottak ki. Az objektumvédelem során először is tisztázni kell, mi a cél, ez pedig a biztonság fenntartása.

Ebből következően a biztonság kockázatszemléletű definíciója:

„adott időszakban, meghatározott helyen tartózkodó személyt/személyeket és a hozzájuk tartozó javakat, az általa/általuk végzett tevékenységeket veszélyeztető – környezetük ismert kockázatait tekintve –, ezek elfogadható mértékűre csökkentését célzó folyamatos alkalmazkodással kialakított állapot.”

A védelmi körök kialakítása

Megelőző védelem
Ma a szakemberek az objektumvédelem területén nem foglalkoznak eleget a megelőző védelemmel. A magánbiztonsági szakirodalomban szinte kizárólag a terrorizmus elleni védelem, és a személyvédelem témakörében találkozunk ezzel a fogalommal. Pedig a megelőző védelem előzményei a katonai tudományból származnak, hasznosságát évezredes tapasztalatok és a gyakorlat bizonyítják.

Objektumok külső gyűrűje védelmének megszervezése

Az aradi vár. Házat ma már nem lehet így megvédeni, legfeljebb tanyát

A XXI. századi környezet jelentősen eltér a megelőző korokétól, mivel már ritka a saját területen egyedülálló épület. Sokkal inkább jellemző a kertvárosi családi házas vagy sorházas településszerkezet és a városias, többemeletes környezet.

Új építésű objektumok

  • épülhetnek foghíjtelekre,
  • vagy önálló objektumként, mint például üzletközpont,
  • családi házas övezetbe vagy
  • sorházas településszerkezetbe.

Mivel mindig vannak szomszédok, így azután hozzájuk alkalmazkodni kell.

Megoldások

  • fal síkjában virág- vagy kavicságyás
  • ágyásszegélyek
  • rejtett cölöpsor
  • utcabútorok
    • szemetes edény
    • kandeláber
    • pad
    • információs oszlop
  • térvilágítás

De akadnak extrém megoldások is, amikor valaki két szomszédos házat vásárol meg, amelyeket belülről összeköt, így az egyikben lakik, és szükség esetén a másikból menekül el.

Objektumok külső gyűrűje védelmének megszervezése Objektumok külső gyűrűje védelmének megszervezése Objektumok külső gyűrűje védelmének megszervezése
Kavicságy a falsíkban Térvilágítás Virágágyás

 

Objektumok külső gyűrűje védelmének megszervezése Objektumok külső gyűrűje védelmének megszervezése Objektumok külső gyűrűje védelmének megszervezése
Ágyásszegélynek tűnő rejtett cölöpsor Megerősített ágyásszegély A földből kiemelkedő útakadály

Objektumok külső gyűrűje védelmének megszervezése

Megoldások a belvárosban: utcabútorokkal álcázott oszlopsor

A tér további kihasználása

  1. az épület környezetének alakítása
  2. biztonságtechnika elrejtése az eddigi kialakításokban
  3. megoldások sor- és családi házas környezetben

Példák a tér további kihasználására

Objektumok külső gyűrűje védelmének megszervezése Objektumok külső gyűrűje védelmének megszervezése Objektumok külső gyűrűje védelmének megszervezése

English

The Organization Of Defense Of The Objects On The Perimeter
The owners and managers of different kind of buildings try to build up their defense normally from the perimeter. They regularly neglect the fact that outside of the site, it is much easier to set preventive measures and reach higher security level this way. Instead of the well-designed regular security equipment – which often does not suit to their surroundings – there is an opportunity to settle invisible and decorative defense works. These solutions decrease terrorist threats, the risk of losing property or the possibility of being tapped or monitored.

Vélemény, hozzászólás?