Intenzívebb szerepre készül az okosotthon piacon az Apple

Újabb termékekkel lépne piacra az okosotthon-szegmensben egy-másfél éven belül az Apple, mely a HomeKittel már korábban felépített egy meglehetősen robusztus rendszert, ám az ökoszisztémába illeszkedő saját eszközök tekintetében versenytársai jobban állnak nála. 

A hírek szerint az Apple kész jövőre valamennyit faragni ebből a hátrányából, így valamikor 2024-ben érkezhet a cég kínálatába egy új okosotthon-vezérlő, mely alapvetően egy lebutított iPadre hasonlít majd (az iPadek egyébként most is konfigurálhatók már HomeKit Hub-ként, a koncepció ezért adja magát).

Az akár falra is rögzíthető eszközzel a szokásos okosotthon-vezérlő funkciók érhetők majd el, azaz lehet vele többek között fűtést, világítást vagy különböző biztonsági rendszereket (jellemzően kamerákat) szabályozni, de az eszköz használható lesz távoli kommunikációs célokra is, így például FaceTime beszélgetésekhez.

Forrás: Apple

Az Apple a speciális iPad-verzión illetve néhány további, a tervek között szereplő hasonló okoskijelzőn kívül 2024-ben a legutóbb a tavaly év végén frissített – szintén HomeKit Hubként is alkalmazható – Apple TV hardverét is frissíti majd. A változtatásokról egyelőre annyi sejthető, hogy az újdonságba az elődjéhez képest gyorsabb processzor kerülhet majd (a tavalyi változatba az iPhone 13 sorozattal debütált A15-öt építették).

Az okosotthonokba szánt, a rendszerek vezérléséhez passzoló kijelzők terén az Apple két, a fogyasztói szegmensben aktív riválisa, az Amazon és a Google is kínál már jó ideje eszközöket. Így az Amazon számos változatát árulja az Echo Show okoskijelzővel, míg a Google a Nest Hub és a Nest Hub Max eszközökkel van jelen a piacon.

Forrás: hwsw.hu