Az ERANDO Kft. látogatása az IndigoVision „főhadiszállásán”

Az ERANDO Kft. körülbelül tizenöt éve ápol jól működő partneri viszonyt az Edinburgh-i székhelyű Indigovision Ltd-vel és kizárólagos disztribútorként forgalmazza a skót cég high-end CCTV termékeit Magyarországon.

A virágzó üzleti kapcsolatok mellett a személyes viszony ápolására is nagy hangsúlyt fektet a két cég, ezért a múltban többször láttuk vendégül az Indigovision munkatársait irodaházunkban, illetve kollégáink különböző külföldi oktatásokon is részt vettek az Indigovision szervezésében. A fent említettek sorába illeszkedik a 2018 augusztusi utunk is, melyen két mérnök kollégámmal, illetve cégünk. üzletfejlesztési igazgatójával vettünk részt.

Forrás: ERANDO Kft

Forrás: ERANDO Kft

A célállomás az Indigovision központja volt, melyet a festői szépségű Edinburgh melletti található. Látogatásunk során számtalan élménnyel és új tudásanyaggal gazdagodtunk, köztük az Ingidovision új fejlesztéseivel is megismerkedtünk.

Az Indigovision „régi motoros” a szakmában, már az IP korszak hajnala előtt is az elsők között foglalkoztak CCTV eszközök gyártásával és integrált szoftverek fejlesztésével (az első NVR jellegű célhardver létrehozása is az ő nevükhöz fűződik). Több olimpián és labdarúgó VB-n is jelen voltak rendszereikkel, valamint Magyarországon is jelentős méretű rendszereik üzemelnek a mai napig. A cég nem kényelmesedett bele az üzleti sikerbe, hiszen napjainkban is a fejlesztés élvonalában találjuk őket. Ehhez kapcsolódik látogatásunk egyik legizgalmasabb része, mikor betekinthettünk az új mesterséges intelligencián alapuló post-video analitikákba, melyek most is folyamatos fejlesztés alatt állnak.

Post video analitikák

A technológia fő újítása a nevében is benne van, hiszen a lényege a felvett streameken utólag alkalmazható analitikákban rejlik. Az Indigovision munkatársai demonstrálták, hogy szoftverük képes a fix felvételek több órás, akár napokra kiterjedő intervallumában keresni számtalan paraméterre, sőt ezeket egyszerre úgynevezett „mash video”-ban megjeleníteni. A technológia praktikussága mellett a paraméterezhetősége az igazán meggyőző. A legegyszerűbb alap analitikákon kívül (vonalátlépés, mozgás, stb) képes például egyedileg definiált irányfigyelésre kézzel rajzolt nyomvonalon, gépjármű felismerésre, férfi, nő detektálására és még sorolhatnánk. Ez nagyvonalakban azt jelenti, hogy a következő paraméterekkel tudunk keresni például három nap intervallumban: „Szeretném tudni, hogy a megfigyelt területen az elmúlt három napban a-b vonalon a-b irányba hány narancsságra felsős nő mozgott”. A kapott adatokat a program egyszerre jeleníti meg, időbélyegekkel ellátva. Ugyanezt természetesen gépjárművekre is alkalmazhatjuk, például „csak a fekete furgonokat szeretném látni, melyek 25 km/h fölött haladtak a-b irányba”. Ezen kívül a megoldás hőtérképek, mozgás intenzitás térképek létrehozására, valamint még az „ácsorgás / loitering” mozgások meghatározására is képes, a teljesség igénye nélkül. A technológia rendkívül széles körben alkalmazható a térfigyelő üzletágban, a jövő térfigyelő rendszereiben szinte biztosan jelen lesznek a hasonló funkciók.

Látogatás a teszt üzemben

A szoftveres oldalon kívül magukat az eszközöket is megtekintettük, kiemelt figyelemmel az Edinburgh-ban folyó tesztelő üzemre, hiszen az ERANDO Kft. nagy számban használja az Indigovision kiemelkedő minőségű eszközeit. A magas minőségbiztosítási standardokat itt a valóságban is alkalmazzák, mint az a tesztelő üzem vezetőjével folytatott beszélgetésből és a látottakból is kiderült. Az adatlapokat oly gyakran forgató mérnök hajlamos elfelejteni, hogy a leírtaknak mi is a valódi háttere, erre kiváló példa az Indigovision tesztüzeme. A kamerák először ipari hűtőkben töltenek egy hetet -40ᵒ fokon, majd ezután átkerülnek a + 60ᵒ-os fűtő kamrákba. E közben a cold és a hot start paramétereket is tesztelik. Folyó és fröcsögő vízben is töltenek egy hetet (természetesen csak az IP védett kivitelek), illetve az úgynevezett „rázókamrába” is bekerülnek, ahol a tűréshatáruknak megfelelő rezgéssel terhelik őket. Mindenközben természetesen a streameket végig ellenőrzik. Láttunk élettartam teszten üzemelő kamerát is, mely több mint 5 éve üzemelt, valamint a PTZ mozgás tesztelését is megnézhettük. A tesztre kiválasztott eszközök minden paraméterét a legvégsőkig fokozott körülmények között tesztelik a biztos minőség elérésének érdekében.

A Control Center monitorokForrás: ERANDO Kft

A Control Center monitorok
Forrás: ERANDO Kft

Az Indigovision Control Center legújabb 15-ös verziójának bemutatására is sor került, amely a cég management szoftvere. A CC 15-ben egy jól programozható, könnyű kezelésű felhasználóbarát szoftvert ismerhettünk meg, mely tartalmazza az Indigovision által használt analitikák széles skáláját, riasztás kezelést, térképes megjelenítést, egyszóval mindent, amit egy jó felügyeleti szoftvernek tudnia kell 2018-ban. A programot egy másik szakmai cikkünkben fogjuk részletesen bemutatni.

Vendéglátóink a szakmai konzultációk után meglepetésként elvittek minket a Edinburgh Royal Military Tattoo-ra, melyet az Indigovision évek óta aktívan támogat és a védelem megszervezésében is kulcsszerepet játszik (A kiemelten népszerű eseményre évente az edinburgh-i kastély előtt kerül sor ahol a Brit Erők és a Nemzetközösség katonazenekarai, valamint nemzetközi csoportok-zenekarok mutatják be tudásukat. A szerk.) A rendezvény a világon egyedülálló kulturális sokszínűsége mellett rendkívül szórakoztató volt és skóciai látogatásunk méltó befejezése.

Royal Military TattooForrás: ERANDO Kft

Royal Military Tattoo
Forrás: ERANDO Kft

Az ERANDO Kft. és az Indigovision együttműködésének részeként reméljük hamarosan viszonozhatjuk a vendéglátást, és tovább építhetjük partnerkapcsolatunkat.

Kenesei Kristóf
projektvezető mérnök
ERANDO Kft.

Kapcsolódó cikkek: