Az európai légi fuvarozásban jelentős változások vannak folyamatban a rakományvizsgálat terén. Az (EU) 2015/1998 végrehajtási rendelet hatályos állapota szerint 2023. január 1-jétől az Európai Unióban az áruk, postai küldemények, és légifuvarozói anyagok átvizsgálására használt minden röntgen berendezésnek többnézetűnek kell lennie. A jogalkotó lehetőséget biztosított, hogy a szolgáltatók több lépésben vezethessék ki az egynézetes röntgenberendezéseket, könnyítve így a jelentős terhet jelentő beruházások megtervezhetőségén.
A fenti határidő után a Légügyi Hatóság ugyan különleges esetekben biztosított működési engedélyt a meglévő egynézetes berendezések alkalmazásának megújítására, azonban új, legalább két nézettel nem rendelkező röntgenberendezést már nem engedélyeztek.
2023-at követően a még alkalmazásban lévő egynézetes röntgenberendezéseket két lépcsőben kell modernebb megoldásra cserélni. A 2016. január 1-je előtt beépített egynézetes berendezéseket legkésőbb 2025. december 31-ig lehet alkalmazni, míg a 2016-ban vagy ezt követően telepített készülékek a beépítéstől számított tíz évig engedélyezhetőek, de legkésőbb 2027. december 31-ig, attól függően, hogy melyik időpont következik be előbb. Tehát legjobb esetben is minden egynézetes gép engedélye közel két és fél éven belül megszűnik.
Érdemes figyelembe venni, hogy a szabályozás az Európai Unió teljes területén egyidőben érvényesül, a gyártói kapacitások a nagyméretű csomagröntgenek tekintetében pedig korlátosok. A Smiths Detection esetében a normál gyártási idő többé kevésbé fél év, de egy nagyobb dömping esetében az előrendeléssel nem rendelkező partnerek számára ez jelentősen meg is hosszabbodhat. Azon szolgáltatók, akik szeretnék megőrizni működési folytonosságukat, és partnereik számára állandó szolgáltatást kívánnak biztosítani, mindenféleképpen érdemes, hogy minél hamarabb meggyőződjenek berendezéseik engedélyének dátumáról és ennek alapján az őket érintő határidőről.
Több röntgennézet = pontosabb detektálás
Az átállás célja, hogy az európai légifuvarozásban a lehető legmagasabb szintű biztonság legyen garantálva. A két- vagy többnézetes röntgenberendezések jelentős előnyt biztosítanak az egynézetesekkel szemben. Míg az egynézetes röntgenek csak egy irányból készítenek képet, a kétnézetes berendezések két különböző szögből egyidejűleg készítenek felvételeket. A két, egymáshoz képest elfordított nézetekkel a tárgyfelismerés esélye jelentősen javul, a tételek vizsgálata felgyorsul, mert nem szükséges a vizsgált árut elforgatva újból megvizsgálni. Ezáltal pontosabb és részletesebb képet nyújtanak a rakomány tartalmáról, ami növeli a biztonságot és csökkenti a rejtett veszélyek okozta kockázatot.
Fontos megemlíteni, hogy egy ilyen jelentős beruházási költséggel bíró berendezés cseréje esetén az üzemeltetőknek érdemes tájékozódni arról, hogy a gyártó területi képviselője milyen konstrukciót és értékesítés utáni szolgáltatást biztosít. Vállalkozásunk két- vagy hároméves részletfizetési- vagy (banki partnerrel) lízing konstrukciókkal is segíti ügyfeleit, emellett egyedi szerződési megállapodás esetén biztosítani tudunk folyamatos szerviz és alkatrészellátást, akár a 24 hónapos gyári garancián túl, ezzel is támogatva a légiközlekedés védelemben dolgozó ügyfeleink munkájának folyamatosságát.
Z&Z Biztonságtechnika Kft.