Rekord látogatottsággal zárult a SecuriForum Kiállítás és Konferencia

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás két napja alatt több mint kétezer szakmai látogató kereste fel a rendezvényt. Valóban elmondható, hogy a szakma – régóta várt -legjelentősebb seregszemléjén vehettek részt az érdeklődők, partnerek, vásárlók.

33 kiállítói stand várta a szakmai közönséget, amely szerda reggel tömött sorokban érkezett a regisztrációhoz, majd vegyült el a kiállítási területen. Rögtön a bejárat után sorakozott a három Prémium Szponzor, a RIEL Kft, a Power Biztonságtechnikai Kft és a MASCO Kft nagy méretű, represzentatív standja, a cégek teljes termékportfólióját felvonultatva.
Két Lengyeországból érkező cég, az okosotthont és épületautomatizálást gyártó Grenton és a kaputelefonokat felvonultató ACO adott a rendezvénynek nemzetközi jelleget.

A másik teremben állított ki a négy Szponzor: az Alarm automatika az anyacég horvát csapatával megerősítve, az Assa Abloy Opening Solutions Kft a nemzetözi multi hazai fejlesztéseit bemutatva, az Euro Tech Corp.Kft a szintén hazai fejlesztésű Videosec videotechnikai, valamint a LEDsec intelligens LED rendszerével és a Riarex Kft a saját EuroVideo márka mellet a képviselt termékportfólióját felvonultatva.

Itt volt látható a Videótechnikai Tesztpódium, ahol azonos technikai paraméterű DVC, Uniview, Dahua, Techson, Hikvision, Provision, Videosec, TP-Link kamerák képei jelentek meg nyolc külön 4K UHD Samsung monitoron, bemutatva egy zárt térben felállított, változó fényviszonyokban megjelenő színes/mozgó LEGO installációt. A látogatók nagy érdeklődéssel tesztelték a kiállított kamerákat és értékelték különböző fényviszonyok között a kamerák képeit, azonos szempontok alapján. A teszt eredményét a jövő heti hírlevélben fogjuk közzétenni.

A kiállítási standok látogatása mellett a két nap folyamán 19 konferencia előadást hallgattak meg a látogatók behatolás védelem, beléptető rendszerek, csomagröntgen, GDPR, mesterséges intelligencia, okos otthon, tűzjelzés, vészhelyzeti kommunikáció, videotechnika és WIFI hálózatok témakörökben.

A szakmai résztvevők – beleértve mind a rendezvény látogatóit, mind a kiállítókat – a 2,5 éves COVID bezártság után felszabadultan és “információéhesen” találkoztak újra egymással. Összességében a SecuriForum teljesítette a küldetését, összehozta a szakmai közönséget, személyes találkozási, kapcsolatépítési és üzletkötési lehetőséget biztosítva a résztvevők számára.