Az utóbbi periódusban a HVG két igen érdekes cikke is foglalkozik a mesterséges intelligencia sikereivel, de veszélyeivel is. Hiszen ezen a területen szinte hihetetlen tempójú a fejlődés üteme.
A gép emberként cseveg a fodrászüzlettel
A Google megmutatta, hol tart most a gép: a mesterséges intelligenciának és a fejlett hangalkotó technológiának hála angolul már úgy telefonál, hogy a vonal másik végén lévő ember észre sem veszi, hogy valójában nem emberrel, hanem géppel beszélget.
Hangozzon bármennyire furcsán, a Google idei fejlesztői konferenciájának legérdekesebb része egy fodrászhoz való bejelentkezés, illetve az arról készült hangfelvétel visszajátszása volt. Mégpedig azért, mert a hívást a Google saját fejlesztésű digitális asszisztense bonyolította le, olyan természetességgel, ahogy egy hús-vér ember is beszélget.
A Duplex technológia
A rendszer képességeit bemutató Google-vezér, Sundar Pichai elmondása szerint hosszú évek óta dolgoznak az algoritmuson. A demófelvételen hallhatók szerint a Duplex névre keresztelt technológia előbb tárcsázta a fodrász számát, kapcsolás után üdvözölte a hívófelet, majd pedig időpontot kért. A vonal túlsó végén lévő nő ekkor türelmet kért, mire az algoritmus, akár csak egy ember, hümmögni kezdett. A legmegdöbbentőbb viszont csak ez után következett: a fodrász jelezte, hogy a megadott időpontban nincs szabad helyük, ezért másik alternatívát javasolt, a gép pedig erre is tökéletesen emberszerűen válaszolt.
Bár a bemutatón elhangzottak szerint a Duplex most is rendkívül kifinomult beszélgetésekre képes, további fejlesztésekre van még szükség, hogy minden területen ugyanilyen hatékony legyen. Épp ezért emberi segítséget alkalmazva tanítják, hogy az új, számára még ismeretlen tartományokban is jól tudjon működni: ha olyan területre téved, amely még ismeretlen számára, az őt felügyelő operátorok azonnal beavatkoznak, hogy megfelelő választ adjon az adott kérdésre. A folyamatot a Google a tanár-diák viszonyhoz hasonlította.
A Duplexet egyébként, bár az elhangzottak alapján chatpartnernek sem volna utolsó, nem egy robotizált beszélgetőpartnerként képzeli el a Google, hanem az embert valóban segíteni tudó megoldásként. Példaként említették az éttermi asztalfoglalást, a nyaralással kapcsolatos időpontok intézését, illetve a már demózott fodrászbejelentkezést. De a lista alighanem nem csak ennyiből áll majd.
Elterjedéséről, illetve széles körben való használhatóságáról egyelőre semmi konkrétumot nem tudni. A tesztelése céljából indított programba bekerülők viszont már nyáron kipróbálhatják.
Sergey Brin, a Google társalapítója szokásos éves levelében a mesterséges intelligenciára helyezte a hangsúlyt. Az elmúlt években jó néhány olyan hangot lehetett már hallani, akik a mesterséges intelligencia – és annak fejlesztése – kapcsán óvatosságra intettek. Ilyen volt például Stephen Hawking, de erős aggályainak adott hangot Elon Musk is. Most egy újabb szaktekintély figyelmeztetett a mesterséges intelligencia veszélyeire.
A napokban a Google társalapítója, Sergey Brin szerint a mesterséges intelligencia jelenlegi fejlesztése egyfajta technológiai reneszánszot hoz el. Az újdonságnak aminek azonban nemcsak pozitív oldala, veszélyei is lehetnek. A mesterséges intelligencia új kérdéseket és újfajta felelősséget is jelent.
Forrás: m2m zona
Brin megjegyzi, a Google 1998-as megalapításakor a neurális hálózatok és a mesterséges intelligencia csupán “lábjegyzet” volt a számítástechnikában, az elmúlt egy évtized gépi tanulása azonban megváltoztatta mindezt. Mára ezeknek az algoritmusoknak a zöme irányítja a Google legtöbb szolgáltatását: ott fut a Google Fotók vagy a Google Fordító hátterében, irányítja a Waymo önvezető autóit, betegségeket diagnosztizál, új bolygókat fedez fel.
A szakember szerint ugyanakkor több kérdés is felmerül a mesterséges intelligenciával kapcsolatban: van, aki a sci-fikben látott kimeneteltől fél, mások az önvezető autók elterjedését várják tőle. Brin szerint az Alphabet minden ilyen problémát figyelembe vesz, beleértve az algoritmusok munkaerőpiacra és az álhírek terjedésére gyakorolt hatását is.
Érdekes ugyanakkor, hogy Brin nem tett említést az egyik “legnyilvánvalóbb” területről, a mesterséges intelligencia katonai felhasználásról. Ez azért is érdekes, mert az Alphabet nemrég a Pentagonnak segített olyan gépi tanulási eszközökkel, amelyek a drónfelvételek elemzését végzik el. Bár a cég határozottan kijelentette, a fejlesztést kizárólag “nem támadó jellegű” feladatra használják fel, a Google alkalmazottai mégis azt követelték, a cég szálljon ki a katonai projektből.
Brin szerint a jövőre nézve ő maga optimista, mégis egy olyan úton jár a világ, amelyen óvatosan, felelősséggel és alázattal kell végigmennünk. A The Verge szerint mindez azt jelenti: a mostani helyzetből már nincs visszaút.
Az elmúlt években Magyarországon is látványosan terjedtek a digitális biztonsági megoldások: hálózatba kötött beléptetőrendszerek, intercomok és különféle okoseszközök. Bővebben »
„Kevesen bíznák magánvállalatokra, hogy alapvető döntéseket hozzanak a véleményszabadságot vagy az emberek biztonságát érintő kérdésekben. Ezek kormányzati feladatok”– mutatott rá Darell West, az amerikai Brooking Institute elnökhelyettese, akivel Sándor Lénárd beszélgetett a mandiner portálon.
Szervizcsapat, alkatrészellátás, reakcióidő – a három tényező, ami vészhelyzetben is működésben tartja a rendszert. Mert amikor leáll egy berendezés, nem az a kérdés, mennyi volt az ára, hanem hogy ki, mikor és mivel állítja helyre. Cikkünk bemutatja, milyen szempontokat érdemes már beszerzéskor tisztázni, hogy a hiba ne üzemidő-kiesést, hanem gyors megoldást jelentsen.
A Motorola Solutions bejelentette a VESTA NXT , nagy teljesítményű 9-1-1 szoftver bevezetését, amely maximalizálja a segélyhíváskezelő sebességét és hatékonyságát, miközben csökkenti az információs túlterhelést és a stresszt.
Az Axis Perspectives jelentés egy kutatáson alapuló kiadvány, és az intelligens videó fejlődését és bővülő szerepét vizsgálja. Saját fejlesztésű globális kutatásokra, szakértői meglátásokra és valós felhasználási esetekre támaszkodva számszerűsíti, hogy az intelligens videó hogyan javítja a biztonságot, a működési hatékonyságot és az üzleti intelligenciát az iparágakban.
A mesterséges intelligencia az épületgazdálkodásban is robbanásszerű változást hoz, a prediktív karbantartástól az energiaoptimalizálásig. Az MI dinamikusan alakítja át azt a gyakorlatot, ahogy a létesítménygazdálkodók a tereket intelligensebbé, biztonságosabbá és hatékonyabbá, alakítják. A „Létesítménygazdálkodás a mesterséges intelligencia korában” című új e-könyv a Johnson Controlstól átfogó részleteket tartalmaz arról, hogyan lehet ezt ellenőrzőlisták, keretrendszerek és intelligens
Több mint 1400 kiállítóval és több mint 50 000 szakmai látogatóval a Dubai World Trade Centerben megrendezett Intersec 2026 megerősítette globális mércévé válását a biztonsági iparban. Világosan bemutatta, hogyan egyesül a fizikai biztonság, a kiberbiztonság és a mesterséges intelligencia által vezérelt intelligencia integrált biztonsági architektúrákká.
„A mesterséges intelligencia által vezérelt innováció hulláma, az autonóm rendszerek gyors fejlődése, valamint a drónok és a robotika elterjedése a biztonsági ipar történetének egyik legdrámaibb átalakulását hozza létre. Ami egykor a távoli jövő technológiájának tűnt, az mára nélkülözhetetlen infrastruktúrává vált, és a változás üteme csak gyorsul.” A következőkben Paul F Bene az amerikai Sentinel Biztonsági
A vállalati mesterséges intelligencia gyors elterjedése példátlanul megnöveli a felhőbiztonsági kockázatokat. A Palo Alto Networks (a kibervédelem elismert szereplője az USA-ban) „A felhőbiztonság állapotáról szóló 2025-ös éves jelentésében” bemutatja, hogy a mesterséges intelligencia hogyan hajtja a felhőalapú támadási felületek hatalmas bővülését.