Egy telefon fejfájára …Viszlát Windows Mobil örülünk, hogy ismerhettünk.

Ez év július 11.-vel a Microsoft megszűntette a Windows Phone 8.1 támogatását.  Miután a Windows mobilok  alig 1% részesedéssel rendelkeztek a világ piacán és ezeknek mindössze 20 %-án futott a fejlettebb Windows Phone 10 operációs rendszer, nem volt nehéz megjósolni, hogy a platform támogatása hamarosan végleg megszűnik . Eljött az ideje  tehát a pályafutását áttekinteni, azt, hogy a cybersecurity világ  mit veszített vele.

Egy telefon fejfájára ...Viszlát Windows Mobil örülünk, hogy ismerhettünk.

Minden a Windows CE-vel vagy  becsületes nevén a Windows Embedded CE-vel kezdődött. A fejlesztés 1992-ben vette kezdetét és a Windows CE első verzióját 1996 novemberében dobták piacra. Akkor PDA korszakot írtunk, ezek némelyikében, illetve a SEGA  utolsó játékkonzol  kísérletében jelent meg, amelynek bemutatója Japánban 1998-ban, világpremierje egy évvel később 1999-ben volt.  A Windows Mobil első verziójában használt  CE 3.0 kernel, lánykori nevén Pocket PC 2000 feltűnt a sokkal fejlettebb PDA eszközökben és okostelefonokban is. Ez a platform futott  Pocket PC 2000  néven 2000 áprilisától,  Windows Mobile 6.5 elnevezéssel  2009 májusáig. A Windows Mobile 6.5–t követte volna a  Windows Mobile 7, de senki sem számított az Apple iPhone  elsöprő sikerére 2007-ben és az Androidos okostelefonok megjelenésére 2008-ban ( T-Mobile G1 mobilja ) ezért azután a  Microsoft másfelé vette az irányt.

A Mobile World Congress ideje alatt 2010 februárjában jelentette be a Microsoft a Windows Phone 7 verzióját. Ez az új rendszerű operációs rendszer a touchscreen vezérlésű okostelefonokra lett optimalizálva, a Microsoft Metro tervezési nyelv felhasználásával. Bár a Windows Phone -7, 8 és a 10 akkoriban elég jó operációs rendszernek számítottak, a Microsoft talán későn bocsájtotta ki 2011-ben ezt a platformot ahhoz, hogy jelentős részesedést szerezzen a piacon, még a történelmi jelentőségű Nokia partnerséggel együtt is.

A legbiztonságosabb operációs rendszer?

Érdekes lehet  számunkra még, hogy a cybersecurity szakértők egy része a Windows Phone-t tartotta a legbiztonságosabb mobil  operációs rendszernek .
Steve Lord  a Mandalorian Security Services behatolási szakértője maga analizálta a Windows Phone-t és a következőket nyilatkozta a tapasztalatairól _

„Mindegyiknek vannak előnyei és hátrányai. Jelenleg a Windows Phone látszik  a legkeményebb diónak. A Blackberry  biztonsági orientációja egy másik hosszú történet. A fizikai hozzáférés tekintetében  az Android a legkönnyebb cél, ezt követi az iPhon majd a BlackBerry  régebbi verziói. Ha a hálózaton  keresztül e-mailban vagy üzenetben kell támadjak, akkor az Android a legkönnyebb ellenfél. A régebbi okostelefonok általában kevésbé biztonságosnak tekintendők, mivel publikus gyengeségek általában érintik őket. Egy régebbi telefon helyett, jobban jársz egy klasszikus buta telefonnal. Ha már muszáj  régebbi  telefont választanod, válassz egy BB10 alapú Blackberry-t,  vagy egy Windows  Phone 8 alatt futó mobilkészüléket.”

Simon Reed a Sophos’S saját biztonsági gurujának véleménye :

„A történelem azt mutatja, hogy a Windows mobil alacsony biztonsági kockázatot jelentett a használatban. Hogy ebből mennyi volt az eszköz belső biztonságának és az inkább nagy volumenű platformokra összpontosító számítógépes bűnözők érdektelenségének  köszönhető, soha nem fogjuk  megtudni. A Windows platform halálával a mobil használók előtt két út maradt. Az első az, hogy használják divatjamúlt készüléküket annak biztonságtechnikai kockázatával, bízván abban, hogy a cyber bűnözők számára nem jelent vonzóerőt az alacsony piaci részesedés, a másik út az új platform választása
( iOS vagy Android ) belegondolva, hogy melyik a biztonságosabb a számukra.

Szóval, most sokan közülünk ilyen cyber biztonságban mesélhetnek arról, mit veszíthetünk abban a világban ahol nincs több Windows Phone.

Forrás: https://nakedsecurity.sophos.com/2017/07/13/so-long-windows-phone-it-was-nice-knowing-you/?utm_source=Naked+Security+-+Sophos+List&utm_campaign=f0bfdbbcae-naked%252Bsecurity&utm_medium=email&utm_term=0_31623bb782-f0bfdbbcae-455255749

Fordította: Ecsedí Ákos

Kapcsolódó cikkek:
Billenékeny biztonság….Hackerek már a mobil billegéséből is képesek kibetűzni a felhasználói PIN kódokat és PW-ket
A mobil eszközök túlsúlya az internetezésben – beköszöntött a web mobilos korszaka