Dinamikus digitalizáció – Növekvő kiberbűnözés. A Cisco 2020-as prognózisa

A Cisco előrejelzései szerint az új évtizedbe lépve sem lassul le a technológiai fejlődés, sokkal több eszköz csatlakozik majd az internetre, amelynek biztonságát is jelentően növelni kell, miközben a kiberbűnözés is egyre gyakoribb lesz.

A század harmadik évtizedébe lépve sem lassul a technológiai fejlődés üteme. A világ egyik vezető technológiai vállalata, a Cisco által közölt előrejelzés szerint 2023-ra 49 milliárd eszköz csatlakozik majd a világhálóhoz és számos új technológia megjelenésére, illetve elterjedésére is lehet számítani a következő évtizedben: például a virtuális és a kiterjesztett valóságtól kezdve a mesterséges intelligencián (AI), az 5G technológián át az autonóm járművek fejlődéséig.

Dalos Ottó, a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatója szerint a korábbi években jelzett trendek, mint például a mobilkommunikáció fejlődése, a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás vagy a multicloud nagy valószínűséggel továbbra is meghatározóak lesznek. Úgy vélte, mivel az alkalmazások következő generációi messze meghaladják majd a jelenlegi infrastruktúra lehetőségeit, az internetes hálózatot gyorsabbá, gazdaságosabbá, egyszerűbbé és biztonságosabbá kell tenni.

A fogyasztó a digitális szolgáltatások felé fordult

Napjainkra a digitális szolgáltatások használata magától értetődővé, egyfajta automatizmussá vált az emberek többsége számára, akik az egyszerűséget, a felhasználói élményt keresik, és a vásárlók ezek alapján döntenek arról, hogy felvegyék-e egy vállalattal a kapcsolatot. Az úgynevezett digitális reflex meghatározó lett, amit az is mutat, hogy míg a fogyasztók korábban tudatos mérlegelést követően döntöttek arról, hogy egy feladat vagy tevékenység elvégzéséhez digitális szolgáltatást vesznek-e igénybe, addig mára a válaszadók döntő többsége, 71 százaléka úgy véli, hogy a digitális szolgáltatások igénybevétele szinte ösztönössé vált a mindennapi életben.

Forrás: AFP Marijan Murat

Forrás: AFP Marijan Murat

Az AppDynamics legfrissebb kutatás szerint az emberek gyorsan elfordulnak azoktól a márkáktól, amelyek alkalmazásaival nincs jó tapasztalatuk. Ha a digitális szolgáltatás nem működik megfelelően, a fogyasztók fele szinte azonnal a versenytársak felé fordul, és akár aktívan is megpróbál másokat lebeszélni egy szolgáltatás vagy márka használatáról (63 százalék) anélkül, hogy esélyt adnának a vállalkozásnak a korrekcióra. A vállalkozásoknak így a következő években kiemelt figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy a fogyasztók nem tolerálják,sőt büntetik a bonyolult, lassú és átlagos digitális élményt.

Ezért az alkalmazásokhoz kapcsolódó valós idejű adatelemzés, a szűk keresztmetszetek megtalálása és az azonnali beavatkozás kritikus fontosságú tényezők lesznek.

Növekvő kiberbűnözés

Az előrejelzés szerint a kiberbűnözés is egyre gyakoribb lesz, s olyan tempóban növekszik,hogy az általa okozott kár háromszorosan is meghaladhatja a természeti katasztrófák okozta károkat.

A Ciscónál úgy vélik: így a biztonság iránti igény is egyre nagyobb lesz, miközben a reaktív biztonság – amely csak akkor foglalkozik a problémákkal, amikor azok már hatással vannak a rendszerekre – már egyre kevésbé lesz elegendő a kritikus helyzetek kezelésére. Ezért a szervezetek senkiben és semmiben sem bíznak a hálózatukon belül és azon kívül. Az incidensek megelőzése érdekében pedig csak a jogosult, megbízható felhasználók, eszközök és munkafolyamatok kapnak hozzáférést a rendszerekhez – a felhasználói élmény csökkenése nélkül.

(A globális internet használat okán, a kíberfenyegetettség vonatkozásában, megkerülhetetlen kockázati tényezővé vált maga a felhasználó ember. A szolgáltatásokhoz ( köztük üzleti, fogyasztói, kényelmi , biztonsági stb.) döntő százalékban IP protokolok alapján férünk hozzá és az emberi figyelmetlenség, ismerethiány tálcán kínálja a lehetőségeket a kiberbűnözésnek. Azaz mi felhasználók sem spórolhatjuk meg a komolyabb figyelmet és ismeretbővítést ezeken a területeken. A szerk. )

Fenyegetésvadászat

A biztonság másik trendje a fenyegetésvadászat lesz: míg a hagyományos biztonsági modellek általában akkor reagálnak a riasztásokra, miután felismerték a potenciálisan káros tevékenységeket, a Threat Hunting a még ismeretlen fenyegetéseket figyeli, elemzi annak érdekében, hogy az új rosszindulatú programokat és a sebezhetőségeket még időben felfedezzék.

A Cisco szerint a következő években a tehetséggondozás és a jól képzett szakemberek hiánya továbbra is az első számú kihívás lesz az informatikai vezetők számára.

A Cisco egyik felmérésében, amelyben világszerte 600 informatikai és üzleti döntéshozót kérdezett meg, a válaszadók 93 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a szakemberhiány jelentősen lassítja vállalatuk digitális átalakulását. A legkeresettebb szakterületek köre is jelentős változáson megy keresztül. Nem meglepő, hogy az olyan szaktudás iránt, mint az adattudomány és az AI, továbbra is nő az igény – áll az előrejelzésben.

Forrás: hvg.hu

Kapcsolódó cikkek:

Hozzászólások