Biztonságosabb drónreptetés – Drónapplikáció a HungaroControltól

Bár a teljesen online alapokra helyezett engedélyeztetéstől még messze vagyunk, elkészült a magyar légtérirányításért felelős HungaroControl Zrt. kifejezetten drónpilótáknak szánt applikációja, mely biztonságosabbá, és később vélhetően egyszerűbbé is teszi a drónreptetést.

A mydronespace app

A héten megjelent. új, kifejezetten drónpilóták számára fejlesztett mobilapplikáció próba verzió, mely ugyan továbbra sem enyhíti számottevően a reptetéssel járó adminisztratív terheket, ám a magyarországi drónszabályozás hatályba lépését követően kulcsszerephez juthat majd.

Az alkalmazás teszt verziójának köszönhetően valós időben lehet nyomon követni a magyar légtérstruktúra aktuális helyzetét, illetve a drónozás számára tiltott területeket. A mydronespace applikáció figyelmezteti a felhasználót, ha az általa bejelölt terület korlátozott vagy tiltott légteret érint, illetve jelzi az átfedéseket, vagyis azt, ha ugyanabban a légtérben ugyanabban az időben másik drón is található.

A mydronespace app egyelőre csak a Play Áruházból érhető el, rövidesen azonban érkezik az App Store tesztalkalmazásai közé is.

Forrás: hwsw.hu

Kapcsolódó cikkek:

Hozzászólások