Az elvileg anonim adatokból szinte bárki beazonosítható, és egész városok lakosságának követhető nyomon minden mozdulata. Miközben az amerikaiak szörnyülködve figyelik a kínai totális megfigyelő gépezet kiépülését, valami jellegében egészen hasonló rendszer jött létre körülöttük, a zsebükben hordozott nyomkövetőknek köszönhetően.

Forrás: index.hu
A cégek önfegyelmén múlik, mihez kezdenek az adatokkal, de még ha ők nem is élnek vissza velük, illetéktelen kezekbe kerülve komoly biztonsági kockázatot jelentenek.
Követhető mobiltelefonos helyadatok
Minden percben, a világ minden pontján cégek tucatjai követik több tízmillió ember minden lépését a mobiltelefonja helyadatai alapján. Ezeknek a gyűjtésére és értékesítésére külön iparág épült, amelynek az értéke óriási, az átlagfelhasználó előtt azonban ez az egész mégis jórészt láthatatlan.
Az adatokat az erre szakosodott cégek a begyűjtés után hatalmas adatbázisokban őrzik. Egy ilyet szerzett meg és mutatott be a New York Times, példátlan betekintést nyújtva ebbe az adatgyűjtési gyakorlatba – amely nemcsak a jogvédők igazságérzetét csiklandozó rétegtéma, hanem mindannyiunkat húsba vágóan érintő, az egész 21. századi társadalmunkat alapjaiban meghatározó probléma.
A helyadatok felhasználása persze adott esetben kifejezetten hasznos a felhasználónak, elég csak a térképes és navigációs szolgáltatásokra, fitneszalkalmazásokra vagy taxirendelő appokra gondolni. Sőt társadalmi szinten is kifizetődő lehet a felhasználói útvonalak figyelése, kutatók például a közlekedési hálózat optimalizálására és várostervezésre, járványok terjedésének megfigyelésére, vagy természeti katasztrófák hatásainak követésére használhatják fel ezeket az adatokat. A helyadatbiznisz azonban ennél jóval kiterjedtebb, és a szinte észrevétlenül kiépült gyakorlatok jelentős része a fentieknél jóval problémásabb.
A NYT által megszerzett fájl 50 milliárd adatpontot tartalmaz 12 millió amerikai telefonjáról, illetve több havi mozgásukról 2016 és 2017 között, az Egyesült Államok több nagyvárosában. Bár maga a jelenség ma már közel sem ismeretlen, ekkora ilyen jellegű adathalmaz még soha nem került nyilvánosságra. A lap újságírói hónapokat töltöttek a feldolgozásával, és a probléma méretét jól mutatja, hogy még ez is csak egyetlen fájl: csepp a tengerben, amelyből a helyadatainkat halásszák.
Forrás: index.hu
Kapcsolódó cikkek:










