A kockázatok ismertetéséhez tisztáznunk kell, hogy az őrzés-védelem szempontjából mit értünk kockázat vagy kockázati tényező alatt.
Kockázat vagy kockázati tényező olyan szándékos vagy gondatlan magatartás – és ezek következtében várhatóan bekövetkező esemény, illetve azok bekövetkezését lehetővé tevő vagy elősegítő körülmény –, amely a védendő személy életére, testi épségére, a védendő vagyonra, beleértve az adatvagyont is vagy a védendő objektum, szervezet rendeltetésszerű működésére veszélyes lehet.
A kockázati besorolás nagyon sok körülmény függvénye. E körülmények feltárása, megismerése
- célirányos adatgyűjtéssel,
- az adatok feldolgozásával,
- rendszerezésével,
- elemzésével
azaz a kockázatelemzéssel valósul meg.
Biztonsági intézkedések
A kockázatelemzés során feltárt kockázati tényezők kezelését a hozzájuk rendelt biztonsági intézkedésekkel lehet megvalósítani. Ebből az következik, hogy egy adott rendszer biztonsága nem más, mint a rendszert veszélyeztető, megfelelő körültekintéssel felmért kockázati tényezők kezelése, a rendelkezésre álló erőforrások függvényében. A biztonság és a költségek összefüggését elemezve, megállapíthatjuk, hogy valamilyen feltárt kockázati tényező bekövetkezésének megelőzése legtöbb esetben olcsóbb, mint a bekövetkezés utáni kárelhárítás. Ezért a kockázatkezelés során a legnagyobb valószínűséggel bekövetkező események megelőzésétől haladunk, a legkevésbé valószínű események bekövetkezésének megelőzéséig, illetve a bekövetkezés utáni kárelhárításig. A kockázatkezelés őrzés-védelmi szempontból akkor lesz hatékony, ha a megvalósított védelmi intézkedések a megelőzést szolgálják.
A kockázatok típusai
A kezelendő kockázatok nagyon sokfélék lehetnek, ezért érdemes csoportosítani azokat, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokat hatékonyan használjuk fel. Általában a biztonsági jellegű kockázatelemzések során feltárt kockázatok, három kockázatkezelési csoportra oszthatók:
- általános vagyonvédelmi (őrzés-védelmi) kockázatok
- működőképesség fenntarthatóságának kockázata
- tevékenységi körből adódó speciális kockázatok
A kockázatelemzés során a feltárt kockázati tényezőket rendezve, azokhoz ideális megoldásokat, biztonsági intézkedéseket, eszközöket rendelünk. Következő lépésként az adott megoldás aktuális és ideális állapotát hasonlítjuk össze, valamilyen értéket rendelünk a jelenlegi állapothoz. Ezzel együtt meghatározzuk a szükséges teendőket az erőforrások függvényében az ideális állapot megközelítésére vagy elérésére. A következő táblázatban néhány példa olvasható (táblázat).
Kockázati tényezők rendezése
| Kockázat | Javasolt megoldás |
Értékelés
|
Teendők |
| Általános őrzés-védelmi kockázatok |
82,35%
|
||
| Vagyon elleni bűncselekmények | mechanikai védelem |
80
|
földszinti és I. emeleti nyílászárók fóliázása |
| CCTV-rendszer |
70
|
kültéri kamerák cseréje | |
| riasztórendszer |
100
|
– | |
| élőerő (létszáma) |
100
|
– | |
| beléptetési rend, kísérés |
80
|
felülvizsgálat adatkezelési szempontból | |
| objektum területén való tartózkodás szabályozása |
90
|
engedély | |
| kulcskezelés |
50
|
főkulcs rendszer | |
| anyag, eszköz be- és kiszállítás szabályozása |
80
|
aláírás minták | |
| ruházat átvizsgálása (fémkereső) |
90
|
folyamatos képzés | |
| csomagátvizsgálás (röntgensugaras eszköz) |
90
|
folyamatos képzés | |
| Postai küldemények kockázata, közveszéllyel történő fenyegetés | csomagátvizsgálás (röntgensugaras eszköz) |
90
|
folyamatos képzés |
| levélvizsgálat |
90
|
folyamatos képzés | |
| robbanóanyag-maradvány kimutatása |
90
|
folyamatos képzés | |
| kutatási eljárás |
90
|
gyakorlás | |
| rendkívüli helyzet kezelése |
70
|
részletesebb szabályozás | |
| beléptetési rend |
80
|
||
| kiürítés |
60
|
differenciálás (tűz vagy közveszéllyel fenyegetés esetén stb.) | |
| Működés fenntarthatóságának kockázata |
66,67%
|
||
| Rendkívüli helyzet | intézkedési terv kidolgozása |
70
|
részletesebb szabályozás |
| Őrzés-védelmi szolgáltató kockázata | az őrzés-védelmi feladat ellátásának rendszeres ellenőrzése |
70
|
az ellenőrzés szabályozása |
| Külső beszállító, szolgáltató kockázata | rendelkezésre állás, működőképesség rendszeres ellenőrzése |
60
|
szerződések felülvizsgálata, az ellenőrzés szabályozása |
A szerző által készített táblázat
Folyamatos kockázatelemzés
A kockázatelemzés nem egyszeri folyamat, hanem folyamatos tevékenység, amely a már feltárt, de változó illetve az újonnan megjelenő kockázati tényezőkre reagálva befolyásolhatja a végrehajtani kívánt védelmi feladatokat vagy azok végrehajtási fokozatait.









