Itthon is dominál a bankkártyás fizetés

Nyilván döntően most a járvánnyal összefüggésben, de jelentősen háttérbe szorult itthon a készpénzes fizetés a pénztáraknál. A járvány megtanította bankkártyát használni a magyarokat – mutatja a Mastercard felmérése. Már azok is magukkal hordják a kártyát, akik eddig próbáltak máshogy próbáltak fizetni.

Forrás: Wall Boat CC-BY

Forrás: Wall Boat CC-BY

A felmérés adatfelvétele 2020. novemberében, a járvány második hullámának elején került sor. Eddigre azok is elkezdték kerülni a készpénzes fizetést, akik addig kitartottak. A megkérdezettek 62 százaléka fizetett gyakrabban kártyával, mint korábban, 17 százalék pedig úgy válaszolt, hogy a színtisztán készpénzes életről szokott át a kártyásra. A válaszadók 82 százaléka a járvány lecsengése után is megtartja az új fizetési módot.

A kártyahasználat a 18-35 éves korosztálynál növekedett a legjelentősebb mértékben. Az új kártyás vásárlók 21 százaléka ebből a korcsoportból került ki. A többi korcsoportban jellemzően 14-12 százalék volt a növekedés.

A kártyát nem használók aránya soha nem látott mélységbe esett. Jelenleg a megkérdezettek öt százaléka nyilatkozott úgy, hogy soha nem fizet kártyával. Döntésüket azzal indokolják, hogy a készpénzt szokták meg és azt tudják használni.

forrás: fintechradar.hu

Kapcsolódó cikkek:

Hozzászólások