Hazai, fejlesztés alatt álló hibrid védelmi rendszer a gázolásos támadások ellen

Tengely Ákos, a QUADRON Kibervédelmi Kft. szakértője egy drón technológián alapuló rendszer koncepcióját dolgozta ki a gázolásos terrortámadások támadások megelőzésére, illetve hasznos tanácsokat gyűjtött össze a személyes biztonság erősítése érdekében, kiemelten kezelve a biztonságtudat kérdését.

Forrás: SZVMSZK

Forrás: SZVMSZK

A nyári turistaszezon kezdetével rengeteg, nagy embertömeggel járó szabadtéri eseményt és fesztivált rendeznek meg világszerte. A szórakozni vágyók, fagyizás, kellemes borozgatás, vagy éppen egy koncert közben azonban bele sem gondolnak, milyen veszélyek leselkedhetnek rájuk. A nagy tömegeket vonzó rendezvényeket és a szezonálisan forgalmas helyeket a szélsőséges csoportok, mentális problémákkal küzdő elkövetők előszeretettel veszik célba, ahogy az történt például a franciaországi Nizzában és a németországi Münsterben. Előbbinél az Iszlám Állam fanatikusa egy tengerparti sétányon 86 halálos áldozatot szedett. Münsterben mentális problémákkal küzdő magányos elkövető két ember életét oltotta ki, többeket pedig megsebesített, mikor éttermek teraszain ülő vendégeket vett célba. A támadások tehát bárhol, bármikor bekövetkezhetnek, sem a tengerparton pihenők, sem a teraszokon kávézók, sőt, még a vásárokban nézelődők sincsenek biztonságban.

De vajon miért kedvelik ezt a támadási formát az elkövetők? Miért hallunk egyre többet ezekről a támadásokról? A válasz a kivitelezés egyszerűségében rejlik: nem szükséges semmilyen különleges képesség, mindössze gépjárművezetői és némi technikai ismeret.

Sokat tehetünk, de a teljes védelem csak illúzió

A hatóságok, valamint a közterületek tervezésével és építésével foglalkozó cégek felismerték a potenciális veszélyt, és komoly erőforrásokat irányítottak a kockázatok csökkentésére. Ma már sok helyen alakítanak ki biztonságos zónákat, ahová a támadók nem tudnak behatolni gépjárműveikkel: különböző városképbe illő módon – utcabútorok, növényzet, szintkülönbség – vagy alkalmi akadályokkal, betontömbökkel igyekeznek megvédeni a potenciális célpontként szolgáló embertömeget. Az ilyen megoldások azonban még nem elég gyakoriak. Hogyan tehetjük tehát biztonságosabbá nyaralásunkat, szabadidőnk eltöltését?

“Az ilyen típusú merényletek elleni védekezés nem könnyű feladat annak egyszerűsége és hatékonysága miatt. Törekedtem egy IT megoldásokat is tömörítő védelmi képesség koncepcióját kialakítani a kockázatok csökkentése érdekében, ám a technológia adta védelem mellett magunkat is fel kell készítenünk. Ha százszázalékos védettségről nem is beszélhetünk, érdemes tisztában lennünk a lehetséges veszéllyel és azokkal a biztonságtudatossági alapelvekkel, amelyek ismerete segíthet túlélni egy támadást” – hangsúlyozta Tengely Ákos.

A QUADRON szakértője az alábbi tanácsok megfogadását javasolja:

  1. Győződjünk meg arról, hogy úti célunk biztonságos! Figyeljük az aktuális híreket, és kerüljük azokat a területeket, ahol fennáll egy potenciális támadás veszélye.
  2. Ha nagyobb rendezvényen veszünk részt, keressünk védett területeket, és próbáljunk azon belül tartózkodni. Ismerjük meg a rendezvény adottságait, térképezzük fel a menekülési útvonalakat. Tartózkodjunk a tömeg szélén. Legyen “B” tervünk.
  3. Legyünk gyanakvók. Tartsuk szemmel a környezetünket, gyanús mozgások – pl. nagy sebességgel érkező jármű – nem odaillő, szokatlan események, tárgyak érzékelése esetén hagyjuk el a helyszínt. Ha gyanúsat látunk, értesítsük a hatóságokat.
  4. Egy esetleges támadás során a tömegpánik, az egymást taposó emberek megsokszorozzák az áldozatok, sérültek számát. Ilyen esetben maradjunk nyugodtak, húzódjunk biztonságos helyre, például oszlop, fal mögé – nem biztos, hogy az a jó irány, amerre a rémült tömeg tart.
  5. Menekülés során figyeljünk hozzátartozóinkra, legfőképp a gyerekekre, őket ölben menekítsük. Törekedjünk arra, hogy a helyszínt minél előbb elhagyjuk. A menekülés során az épületek mellett haladjunk.

Védelmi koncepció

A “ramming” merényletek elleni védelem fokozása érdekében egy tudományos pályázat keretében a QUADRON szakértője egy széles spektrumú védelmi koncepciót készített.

A pályamű, a ramming támadások elleni védekezésre három típusú védelmi megoldást rögzít. Statikus, dinamikus, valamint az előzőekből összeállított hibrid védelmi módozatot. Statikus megoldásként fő szempont a meglévő modern beépített technológiák ötvözése az arányosság és az épített környezetbe történő esztétikus beépíthetőség jegyében. Dinamikus és hibrid védelmi lehetőség főként az alkalmi rendezvények védelmét szolgálja. Mint hibrid védelmi képesség kidolgozásra került egy infokommunikációs vezérlőtechnológiával ötvözött drone megfigyelésű eszközrendszer, amely a Drone Observed Field Control System (DOFCS) elnevezést kapta. A DOFCS rendszer, statikusan rögzített kamerarendszerből, oldható és oldhatatlan akadályokból, járőr egységekből, drónokból valamint az koordinálást és az adatfeldolgozást végző központi- irányító egységből áll. Az egység multitasking feladatokra képes, mivel a drón technológia alkalmazása széles körben bevethetővé teszi különböző események modern kezelése érdekében, legyen az migrációval kapcsolatos határrendészeti feladat, katasztrófavédelmi vagy egyéb terrorelhárítási- rendészeti kihívás. A pályamű, DOFCS egység vonatozásában tartalmaz egy erő-eszköz táblázatot, amely rögzít egy speciális kialakítású szert- bevetési gépjárművet, ami képes a központi- irányító egységek kiszolgálására, főbb technológiai elemek szállítására. A DOFCS egység lehetőségeinek megismerése végett a pályamunka rögzít egy SWOT elemzést, ami segítségével jobban megismerhetőek az előadott technológia alkalmazási lehetőségei (Forrás: Bánkis siker a TEK pályázatán.)

Mindez egyelőre koncepció, de a védelmi szektor nyitott az innovatív műszaki megoldásokra, amelyek hatásosak és gyorsan telepíthetők. A műszaki lehetőségek mellett ismét ki kell emelnem a biztonságtudatosságot, amely a legolcsóbb “eszköz”, tehát legyünk tudatosak- legyünk túlélők.” – fejtette ki Tengely Ákos.

Forrás: computerworld.hu

Kapcsolódó cikkek:

Írjon kommentet