Sok cég még mindig a Windows XP-t és a Windows 7-et használja. Növekvő biztonsági kockázatok

Miközben 2020 januárjától már a Windows 7 is elavult rendszernek minősül majd, a vállalatok harmadánál még Windows XP is fut egyes hálózatba kötött gépeken, ami komoly biztonsági kockázatokat vet fel.

Forrás: HVG

Forrás: HVG

Észak-amerikai és európai IT-döntéshozókat faggatott a Spiceworks, elsősorban a vállalatok számítógépes rendszerének biztonságára fókuszálva. A témába vág természetesen a minél frissebb operációs rendszer használata is, éppen ezért meglepő, hogy még mindig nagyon sokan használják a Windows 7-et, a Windows 8-at, sőt a Windows XP-t is.

A felmérés során azt firtatták, hogy melyik rendszert használták legalább egy eszközön a céges hálózatban 2017-ben, és mi a helyzet ezzel most, 2019-ben. Emelkedést – nem meglepő módon – csak a Windows 10-nél könyvelhettek el, a Windows 7 esetében már csekély csökkenést tapasztaltak, a Windows 8-nál nagyobb, a Windows XP-nél pedig még nagyobb esést.

Forrás: Spiceworks

Forrás: Spiceworks

Ezzel együtt a vállalatok 32 százaléka még mindig legalább egy gépén a 18 éves Windows XP-t futtatja, ami már 2014 óta nem kap frissítést és biztonsági javítást. És hiába csökkent ez a szám a 2017-es 42 százalékról 32 százalékra, riasztó, ha egy vállalatnál ennyire kiszolgáltatott eszköz van a hálózatban, hiszen ez a többi gépre is hatással lehet.

Arccal a Windows 10 felé

Az sem túl jó hír, hogy a Windows 7 használata még mindig igen magas a vállalati szférában. Ez ugyanis azt is jelenti, hogy nagy számmal vannak jelen idősebb eszközök és szoftverek (amelyek nem futnak az újabb rendszeren), és nem egy olyan van ezek között, amelyet a gyártó sosem frissített. Mindenesetre – derül ki a felmérésből – a Windows 7-et továbbra is használó vállalatok 67 százaléka a januári határidő letelte előtt tervezi a Windows 10-re történő áttérést, azonban a negyedük csak „valamikor” 2020 januárja után szándékozik frissíteni.

Azt persze nem tudjuk, hogy a Spiceworks felmérése mennyiben érintett hazai vállalkozásokat is, mégis élünk a gyanúperrel, hogy fenti témában az itthoni összkép még elszomorítóbb képet mutatna. A szerk.

Forrás: hvg.hu

Hozzászólások