Adatvesztés lehet az eredménye a pendrive helytelen kivételének

A felhasználók többsége valószínűleg úgy húzza ki a számítógép USB-portjához csatlakoztatott pendrive-ot, külső merevlemezt, telefont és más egyéb adattárolót, hogy előtte nem választja le azt a rendszerről. Pedig ez nem túl szerencsés megoldás, ilyenkor ugyanis adatvesztés történhet, vagy rosszabb esetben akár a fájlrendszer is megsérülhet.

Forrás: 24.hu

Forrás: 24.hu

Mindez azért fordulhat elő, mert a Microsoft fejlesztői annak idején úgy határoztak, a sebesség fontosabb a biztonságnál. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az átmásolandó fájlok először a memóriába kerülnek, majd onnan át a külső tárhelyre. Ez viszont azzal jár, hogy az eszközt le kell választani a rendszerről, mert ha másolás közben szűnik meg a kapcsolat, adatvesztés történhet.

Ennek ellenére szinte mindenki csak kihúzza az eszközt a gépből, ahelyett, hogy szabályosan távolítanák el azt. A Microsoft ezért úgy döntött a 2019 októberében érkező, 1809-es verziószámú frissítéstől kezdve változtat a rendszer alapbeállításán, és a jobb teljesítmény helyett a gyors leválasztást teszi alapértelmezetté. Ez annyit tesz, hogy a külső tárhelyre való másolás mostantól lassabb lesz, cserébe viszont ki lehet húzni a gépből az adathordozót anélkül, hogy le kellene választani azt.

Szerencsére ezt a módosítást vissza is lehet állítani, ehhez az alábbiakat kell tenni:

  1. Csatlakoztassa a készüléket a számítógéphez.
  2. Kattintson a jobb egérgombbal a Startra, majd válassza a Fájlkezelő opciót.
  3. A Fájlkezelőben jelölje ki a készülékhez társított betűt vagy címkét (pl. USB meghajtó (D:)).
  4. Kattintson a jobb gombbal a Start gombra, majd válassza a Lemezkezelés lehetőséget.
  5. A Lemezkezelés ablak alsó részén kattintson jobb gombbal az eszköz címkéjére, majd kattintson a Tulajdonságok parancsra.
  6. Válassza ki a használni kívánt metódust.

Forrás. hvg.hu

A témába részletesebb betekintést enged az alábbi cikk.

Hozzászólások