Biztonságtechnikai szabványok 2015. április

A letölthető lista – a szakmában közismerten- két dokumentumot tartalmaz: az ajánlott szakterületi szabványokat tervezőknek, illetve az érvényes biztonságtechnikai és kapcsolódó szabványok teljes körét.  További szomorú kiegészítő információ: magyar nyelven vélhetően most utolsó alkalommal.

Sajnos, az a több éves gyakorlat (2005-2012 között), mely az SZVMSZK részéről anyagi támogatás formájában biztosította a biztonságtechnikai szabványok magyar nyelven történő megjelentetését , a Belügyminisztérium jogszabály módosítása miatt megszakadt.  A szakmai kamarai tagság önkéntessé tételét követően a befizetett tagdíj összege –sajnos – nem teszi lehetővé az EU-s szabványok magyar nyelven történő megjelentetésének további anyagi támogatását.
Ennek „eredményeként”, hamarosan, a már eddig magyarul megjelent szabványok is kiváltásra kerülnek az újonnan, angol nyelven megjelenő szabványok által!
Változás azonban a jövőre vonatkozóan az is, hogy a jövőben már nemcsak az európai, hanem a nemzetközi szabványkidolgozó szervezetek által kidolgozott biztonságtechnikai (és rokon szakterületekre vonatkozó) szabványai is ismertetésre kerülnek.

Letölthető szabványok:

Érvényben lévő biztonságtechnikai és kapcsolódó szabványok 2015 I. 

Ajánlott szabványok szakterületenként tervezőknek 2015 I. 

További információk:

Móré Attila
Tel.: 06 30 222 9225
E-mail: amore@tvt.hu

Kapcsolódó cikkek:

2014. II. negyedévében érvényes szabványok

A szabványokról általában

2014. I. negyedévében érvényes szabványok 2014. I. negyedévében érvényes szabványok 

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?