Aktívabb biztonsági figyelmeztetésekre tér át a Google

A Google-nél eddig egy felmerült biztonsági incidens esetében (például ha a fiókba egy eddig nem használt gépről, helyszínről szeretnének bejelentkezni) jellemzően leveles értesítés ment a felhasználónak, ám a héten bejelentett változások szerint átállnak egy sokkal látványosabb, a figyelmet bizonyosan gyorsan és hatékonyan megragadó formátumra.

Vörös riasztás

Az új, agresszívebb változat lényege, hogy a felhasználó által éppen használt alkalmazásnál jelenik meg egy vörös felkiáltójel a profilkép mellett. A kétségtelenül látványos figyelmeztetésre kattintva aztán a cég tájékoztatja az érintettet a riasztás hátteréről és az esetlegesen szükséges további lépésekről is.

Forrás: Flying EZE

Forrás: Flying EZE

Az új értesítésnek megvan az az előnye is, hogy míg az elektronikus leveleknél előfordulhat, hogy ténylegesen nem is az küldi az üzenetet, akinek mutatja magát, addig az alkalmazáson belüli jelzések esetében teljesen biztosak lehetünk abban, hogy üzenetünk a Google-tól érkezett.

Az erőteljesebb értesítési forma egyelőre csak a Google-felhasználók egy kis részénél élesedik az elkövetkező hetekben. A széles körű bevetésre a tervek szerint valamikor 2021 elején kerül sor.

Az Android esetében egyébként már 2015-től kezdve használnak hasonló megoldást, és az ottani tapasztalatok több mint meggyőzőek voltak. A mobil operációs rendszerhez kötődő jelzésekre ugyanis hússzor többen reagáltak egy órán belül, mint a hagyományos leveles megkeresésre.

Forrás: blog google

Forrás: blog google

További lépések a személyes adatok kezelésére

A cég a személyes adatok védelmével és kezelésével kapcsolatban is bejelentett több módosítást. Az egyik ilyen, hogy a vállalat mesterséges intelligenciára támaszkodó személyi asszisztense, a Google Assistant vendégfunkciót kap. A pár héten belül érkező fejlesztést bekapcsolva a guest módban zajló interakciókat nem kötik majd felhasználókhoz.

Szintén hamarosan várható a Timeline szolgáltatásban gyűlő adatok módosításának a lehetősége is. A felhasználók ennek segítségével kézzel is “belejavíthatnak” a megfelelő felhatalmazás esetén, a Google által egyébként automatikusan gyűjtött és összegzett információs csomagba.

Forrás: bitport.hu, blog.google

Hozzászólások