Újabb termékekkel lépne piacra az okosotthon-szegmensben egy-másfél éven belül az Apple, mely a HomeKittel már korábban felépített egy meglehetősen robusztus rendszert, ám az ökoszisztémába illeszkedő saját eszközök tekintetében versenytársai jobban állnak nála.
A hírek szerint az Apple kész jövőre valamennyit faragni ebből a hátrányából, így valamikor 2024-ben érkezhet a cég kínálatába egy új okosotthon-vezérlő, mely alapvetően egy lebutított iPadre hasonlít majd (az iPadek egyébként most is konfigurálhatók már HomeKit Hub-ként, a koncepció ezért adja magát).
Az akár falra is rögzíthető eszközzel a szokásos okosotthon-vezérlő funkciók érhetők majd el, azaz lehet vele többek között fűtést, világítást vagy különböző biztonsági rendszereket (jellemzően kamerákat) szabályozni, de az eszköz használható lesz távoli kommunikációs célokra is, így például FaceTime beszélgetésekhez.

Forrás: Apple










