Új technológiák és irányvonalak a tűzvédelem területén (Kép: Bosc)

Új technológiák és irányvonalak a tűzvédelem területén

A tűzjelzők területén egyre nagyobb tért hódítanak a multiszenzoros érzékelők és a lézeres aspirációs füstérzékelők. Az IMS Research a közelmúltban megjelent tanulmánya szerint, globálisan a leggyorsabb növekedést ez a két technológia forgalma produkálja a tűzérzékelők között: 2011. és 2016. között 9 és 7,3 százalék közötti lesz a növekedés üteme.

Adi Pavlovic, az IMS Research elemzője, a jelentés szerzője, elmondta: „a modernizáció korszakát éljük a tűzjelző piac területén. Nemcsak a gyártók, hanem az ügyfelek is úgy látják, hogy a tűzjelző termékek sokkal megbízhatóbbak és egyben gazdaságosabbak is lettek.”

 

2011-ben a világ tűzjelző piacának forgalmának becsült értéke 239,5 millió dollár volt, a detektor piacon a multiszenzoros érzékelők foglalták el a második helyet. Multiszenzoros érzékelő több technológiát egyesítenek egyetlen termékben, ezzel növelve a hatékonyságot, és egyben csökkentve a telepítési költségeket. A piacon a multiszenzorok túlnyomó többsége optikai- és hőérzékelés kombinációja, de ma már a három, négy vagy akár öt érzékelési technológiát egyesítő érzékelők is egyre népszerűbbek.
Erős növekedés látható bizonyos építési területeken, így például az IT adatközpontok, közművek, valamint a tengeri létesítmények esetében. Ezeken a területeken, főleg nehéz környezetben használják a legfejlettebb technológiákat alkalmazó érzékelési módokat, így az aspirációs füstérzékelőket gyakran alkalmazzák ezeken a területeken, ezért várhatóan a növekedés hasonló lesz a távközlési iparágéhoz, miközben a nagyobb ipari alkalmazások is bővülnek.

Ennek ellenére, az érzékelőpiacot továbbra is az optikai érzékelők uralják, a becslések szerint mintegy felét tették ki a világ tűzjelzők piacának 2011-ben. Majd Pavlovic hozzátette: „a hatékonyság és alacsony költség teszi az optikai érzékelőket ideális megoldássá. Azonban, ha a gyártók piacon szeretnének maradni a felgyorsult keresletnövekedés miatt elengedhetetlen az érzékelési technológiák és a termékek további fejlesztése.”

Forrás: www.cctvinfo.com
További információk: www.imsresearch.com

 

English
New Technology Trends Catch Fire in the Detection Market

The fire detection industry finally awakens with the onset of laser-based aspirating smoke detectors and multi-sensors

According to a recent study published by IMS Research, both technologies are forecast to see the fastest growth globally with compound-annual growth rates (CAGRs) of 9 percent and 7.3 percent respectively from 2011 to 2016.

Adi Pavlovic, IMS Research analyst and report author, says: “We are seeing an era of modernization in the industry. Not only are manufacturers looking to make fire detection products more reliable, but economical as well.”

Worth an estimated $239.5 million in 2011, multi-sensor detectors were the world’s second largest detector market. Multi-sensor detectors combine several technologies into a single product to increase efficiency while lowering installation costs. While an overwhelming majority of the multi-sensor market is a combination of optical and heat detection, a trend to combine three, four or even five detection technologies is increasing in popularity.

Strong construction growth in niche industries such as data centers, utilities, and offshore facilities support the development of more advanced detection products due to the difficult environment these applications present for detection. Aspirating smoke detectors have a strong reputation in these industries and are expected to mimic the growth profile of the telecommunications industry, while expanding into more industrial applications over time.

That being said, the detector market will continue to be dominated by optical detectors which were estimated to account for almost half of the world’s fire detector market in 2011.

Pavlovic adds: “The efficiency and low cost of optical detectors make them the ideal product for a simple solution. However, it is crucial for manufacturers’ product development to stay up to speed with the increasing demand for more advanced detection technologies.”

Source: www.cctvinfo.com
More information: www.imsresearch.com

 

Lap teteje