Lakossági Monitoring és Riasztó rendszer

Lakossági Monitoring és Riasztó rendszer

Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Budapesten és további három megyében: Komárom-Esztergom, Zala és Heves területén is kiépítették a Monitoring és Lakossági Riasztó-rendszert (MoLaRi), mely a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemek környezetében élő emberek biztonságát kívánja elősegíteni. A 2006 – ban indított projekt eredményeként a hálózat országosan immár Budapest mellett kilenc megyében működik.

A működés elve az, hogy amikor veszélyes anyagok kerülnek a levegőbe, akkor a monitoring szondák azonnal észlelik és riasztják a katasztrófavédelmi központ 24 órás ügyeletét. Mivel az érzékelőknek egyben meteorológiai mérőállomás funkciójuk is van, így képesek azonnal megadni a szél erősségét és irányát is, így a várható terjedés is kiszámítható. Az ügyeleti szolgálaton elvégzik az elemzést és megteszik a szükséges intézkedéseket. Alaphelyzetben ez a feladat a tájékoztatás, de indokolt esetben intézkedhetnek a kitelepítés ügyében is.

A MoLaRi-rendszer biztonságos működése érdekében az érintett lakosság előzetes tájékoztatása mellett havonta tartanak rövid, 6 másodperces „morgató próbát”, illetve évente kétszer teljes körű, hangos üzemű 120 és 90 másodperces riasztási próbát is. Ezekben az esetekben a lakosságnak nincs tennivalója – emelte ki a főigazgató.

Tarlós István főpolgármester kiemelte, hogy a  MoLaRi a három budapesti gyógyszergyárat és összesen nyolc kerületet kapcsol be a riasztási rendszerbe. Budapest számára nagyon jelentős fejlesztés ez, mely baj esetén eredményesen segítheti a mentést és a lakosság tájékoztatását. Katasztrófaveszély  esetén nem csak a  sziréna fog szólni, hanem élőszóval is tájékoztatást adnak a lakosságnak az azonnali teendőkről.  A katasztrófavédelemmel az árvizek és számos más esetben kipróbált jó együttműködés most tovább bővült – mutatott rá, a Főpolgármester.

Tarlós István
A projekt az újabb ütemmel együtt csaknem 10 milliárd forint központi költségvetésből valósult meg.

kapcsolódó cikkek:

Korszerűsítette térfigyelő rendszerét Erzsébetváros önkormányzata
A kormány aggályos terve a sztrádadíjakkal

Lap teteje