Karbantartási és szervizelési szempontok az IP kamerák használata során

Fontos szempontnak tartjuk a biztonságtechnikában is a működő eszközök periodikus karbantartását, szervizelését. Nem kevés pénzt ,időt és energiát spórolhatunk meg egy kis odafigyeléssel. A napokban jelentettük meg a témában a szerverek karbantartásáról szóló cikket.  A témát folytatva essen most szó, az IP kamerák karbantartásáról szervizeléséről és a kapcsolódó telepítési szempontokról.

Egy szerver karbantartásához viszonyítva Egy IP kamera karbantartása kevésbé időigényes feladat, Amennyiben a kihelyezésük módja és az helye megfelelő volt, akkor akár évekig is működhetnek újrakonfigurálás, vagy precíziós állítás nélkül és túl gyakran a periodikus tisztításukra sem lesz szükség (persze a kültéri kameráknál ez többnyire  megkerülhetetlen). Vegyük akkor sorba a szempontokat. 

Elhelyezés

Ügyeljünk, hogy kameráinkat ne helyezzük magasfeszültségű vezeték mellé, illetve túl alacsony vagy magas hőmérsékletű helyiségbe. Fontos, hogy ne érje állandó napfény a kamera lencséjét még tükröződés által sem, ugyanis a napfény tönkreteheti a kamerák CCD képérzékelőjét, ami a következő képen látható jelenséget vonja maga után.

Ha a kamera képe felveszi ezt az állapotot, akkor sajnos nincs mit tenni, garanciánkat nem tudjuk érvényesíteni, mert nem rendeltetésszerű használat miatt történt ez a CCD hiba. Egyéb esetekben, amikor kameránk már nem garanciális, akkor újat vagy bizonyos gyártók esetében egy felújított, 3 hónap garanciális készüléket kell vásárolnunk.

Megfelelő tápellátás

Fontos a kamerák megfelelő és szakszerű tápellátására is odafigyelni, ugyanis ha nem megfelelő szakértelemmel, nem jó minőségű, esetleg toldott kábellel vagy adapterrel, vagy gyenge minőségű PoE eszközökkel tápláljuk kameráinkat, akkor élettartamuk nagymértékben csökkenhet. Egy megközelítőleg 200.000 – 600.000 forint közötti kamerához a megfelelő PoE adapter 10.000 – 30.000 forint között van attól függően, hogy milyen szabványt igényel a kamera. Ezen spórolva megvásárolható a 2.000 – 8.000 forint közötti kategóriába tartozó PoE adapter is. Ezen két összeg közötti különbséget megspórolva a kameránk akár éveket is veszíthet működési élettartamából. Pontosan ezért fontos a gyári vagy professzionális tápok és PoE adapterek vagy switch-ek használata. Figyelembe kell vennünk egy PoE-s termék vásárlásánál, hogy milyen szabványú PoE-t kell használnunk, ugyanis egyes PTZ kameráknál nem elég a standard PoE (802.3 af) szabvány, hanem nagyobb teljesítményű High PoE tápellátásra van szükség.Ha esetleg ezen a területen nem lenne tapasztalata valakinek, mindenképpen javaslom, hogy kérjen segítséget egy szakértő cégtől.

Ha mindezeket az alapvető dolgokat megfelelő odafigyeléssel végrehajtottuk, akkor a letelepítés a kamerákkal semmilyen különösebb problémánk nem lehet. A beltéri kamerák esetében érdemes évente vagy 2 évente a port letörölni az objektívről vagy a kamera búrájáról, ha a környezetében nagyobb mértékű a porosodás.

Kültéri kameráknál optimális a gyári kültéri ház

Ha olyan kültéri kamerát vásárolunk, amely gyári kültéri házban érkezik, akkor van a legkönnyebb dolgunk a kamerák telepítésével, mivel ezekhez a kamerákhoz szinte minden adott, ami a megfelelő telepítéshez szükséges (a tápellátásért felelős adapter, a szigeteléshez szükséges tömítések, tömszelencék, a felszereléshez szükséges csavarok). Ha esetlegesen a gyári hálózati kábeleket hosszabbra cserélnénk kameráinkban, akkor azt csak szétszereléssel tudjuk megoldani, ami után fontos odafigyelni arra, hogy a kameraház tömítései és csavarjai megfelelő módon kerüljenek vissza a helyükre. Ha ez nem történik meg, akkor a kamera az időjárás változásának következtében bepárásodhat, beázhat. A bepárásodás még nem is annyira veszélyes, de a beázás következtében tönkremenő kameránkra a garancia jogunk érvényét veszíti, ugyanis gyári összeszerelt állapotában egy kamera nem ázhat be. Mivel kinyitottuk és szerelés után rosszul szereltük össze, ezért garanciánk elveszett.

A kompakt kivitelű kültéri házas kamerái esetében egyáltalán nem szükséges szétnyitnunk a házat, ugyanis minden szükséges kábel ki van vezetve a szerkezetből. Egyedül akkor szükséges kinyitni a házat  ha a Reset gombot kell megnyomnunk. Másik nagy előnye lehet egy kompakt kamerának a „remote focus and zoom” funkció. Ennek a funkciónak köszönhetően a kamera zoom-ja és fókusza állítható a kamera felületéről, ezért nem szükséges a kamerához esetlegesen felmászni és kézzel ismét beállítani.

C360

Gyári ház a csatlakozókkal

Amikor kültéri házba szerelhető kamerát vásárolunk, akkor minden egyes szükséges alkatrészre magunknak kell odafigyelnünk. Ház típusa, táp típusa (PoE vagy hálózati adapter), fali konzol típusa (az elhelyezéstől függően).  A kültéri házak piaci választéka igen széles, így bármilyen igény kielégíthető, de a precíz összeszerelésre ügyelni kell (lásd: az előzőek).

A kültéri kamerákat rendszeresen tisztítani kell!

Minden kültéri kamerát érdemes rendszeresen tisztítani, ugyanis a természeti hatások következtében a búrák és a lencsék is igen hamar porosak és koszosak lesznek, aminek következtében homályossá és szemcséssé válhat a kameránk képe. Előfordulhat, hogy ezt hibaüzenetként jelentjük be, holott csak egy ronggyal  kellene letisztítanunk a burát. A következő képen látható, hogy szinte az egész búrán milliméter vastagon áll a por.

C360

Szennyezés a kamerabúrán

Időszakos firmware frissítés

Amit minden egyes kameránál érdemes észben tartani, az a firmware frissítés. Időszakosan minden kamerához megjelenik. Lényeges újításokat tartalmazhat funkciókban és a kamerák szoftveres problémáit is a firmware frissítésekkel szokták orvosolni. A frissítések általában minden gyártó honlapjáról ingyenesen letölthetőek. Egyes oldalakra regisztráció szükséges, de az is ingyenes.

Előnyt jelenthet, ha a telepítésnél birtokunkban van egy installációs display ( pl.:Axis T8412), amely egy kézben hordozható, telepítést segítő készülék. Analóg és IP kamerákat egyaránt a szerelés helyszínén, akár 5-10 méter magasban konfigurálhatunk vele. Állíthatjuk vele az IP címet és az élességet is tudjuk konfigurálni, mivel az LCD kijelzőn látható a kamera élőképe.

Installációs display

Installációs display

Összegezve:

Ha megfelelő helyre telepítjük kameráinkat, a megfelelő tápegységgel a „háttérben” és időszakosan frissítjük a firmware-ét, akkor mindent megtettünk a tökéletes működés érdekében.

Forrás: Aspectis Kft.

kapcsolódó cikk:

Szerverek karbantartása a biztonságtechnikában

Vélemény, hozzászólás?